Magyar tőzsde

2013. október 6., vasárnap

- Brókerszem október7


Az amerikai piacok pénteken még pluszban zártak, de jelenleg a határidős indexek alapján a mai napra inkább negatív hangulat alakulhat ki a hazai tőzsdén. Ezt erősíti az ázsiai piacok negatív elmozdulása is.
A befektetők továbbra is feszült érdeklődéssel figyelik az amerikai költségvetés helyzetét, illetve az adósságplafon körüli híreket .

Hogy egy kis pozitívumról is essen szó, kedden kezdődik  a Q3-as amerikai vállalati gyorsjelentés szezon.
Kedvezőbb eredmények esetén, a piacon kialakult feszültséget tompíthatják a vállalatok eredményei.

A mai napon jelentős fontosságú makroadat csak hazai vonatkozású várható, az államháztartási egyenleg szeptemberi előzetes számát ismerhetjük meg.

Sok jót nem lehet elmondani a magyar részvényekről. A négy nagy blue chip közül 3 beteg, egyedül a Richter az, amelyik csillog.

Az Mtelekom esetében még a 305 forint támasztékul szolgál, azonban a júliusi 295 forintos mélypont húzza maga felé a részvényt. Nem vagyok bizakodó a részvény tekintetében.
A MOL-INA  a magyar és a horvát kormány szívügye. A két ország között kissé „ zaklatott” lett a helyzet, mondta ezt a horvát külügyminiszter. Nem akarok találgatásokba bocsátkozni arról, hogy mi lenne a megfelelő lépés a jelenleg kialakult helyzetről, de a MOL számára legjobb lenne egy gyors pozitív megállapodás.
A rövidtávú technikai kép a pénteki visszahúzásnak köszönhetően, nem is annyira csúnya. Amennyiben sikerülne a részvénynek visszakapaszkodnia a 15600 forint fölé, akkor és csak akkor várhatunk további emelkedést. A 14800 forint, ahogy láthattuk pénteken támaszt jelent.

OTP: Folytatódhat a vesszőfutása. Hangulat negatív, pozitív információ nincs. A 4200 forint megtörése estén a júliusi 3950 forintos mélypont felé veheti az irányt.

Richter: Továbbra is azt gondolom, ha korrekciót látunk a részvényben azt vételre kell kihasználni. Ha visszakerül az MSCI indexbe további emelkedést hozhat.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése