Magyar tőzsde

2012. augusztus 31., péntek

- DAX30



Nem mind1, hogy a felső ellenállások közül melyik érvényesül. pár hét és kiderül.
Rövid grafikon alapján lefelé látom a lehetőség a mozgásnak. Egyenes talpú 3szög, csökkenő csúcsok miatt.
Jövő hét fontos lesz technikai szemmel nézve, mert ezen a héten egy doji gyertya volt a heti gyertyája  a DAX-nak, ha megerősítést kap lefelé, akkor az előbb említett formáció alapján könnyen lehet célárat számolni negatív irányba.

2012. augusztus 26., vasárnap

- Brókerszem0827

Múlt hét csütörtökön a német DAX indexben elindult egy korrekció, ráadásul a technikai kép is kez elcsúnyulni, mert egy fej-váll alakzat kezd kirajzolódni a grafikonon. Ezen a héten a legfontosabb esemény a jegybankárok találkozója lesz Jackson Hole-ban, ahol is a befektetők az amerikai jegybanktól gazdasági élénkítést várnak. Véleményem szerint, ez nem biztos, hogy be fog következni, mert a legutolsó gazdasági mutatók nem mutatnak nagy gazdasági visszaesést.Amennyiben ez így lesz, akkor könnyen gyors lefordulás következhet be a piacokon, ezért nem árt óvatosnak lenni.

A mai napon az ázsiai piacok minimális negatív lemorzsolódást mutatnak, míg az amerikai határidők kicsi pozitívumot . Így a pénteki záróhoz hasonló nyitást várnék. Az OTP-re hívnám fel a tisztelt befektetők figyelmét, mert a jelenlegi szinten több erős támasz található.

OTP: Korábban egy 3szögből tört ki, aminek a felső szára 3550 forintnál van. Ott található a 200 napos MA, a 100 MA és az 50-es MA is. Ezért egy erős támasz szintet lehet azonosítani ezen az értéken. Amennyiben ezt az értéket letörné, akkor indulna el egy erősebb negatív korrekció. Ellenállás 3650 forintnál.

MOL: Amióta kiesett a felfelé ékből, azóta nem bírja összeszedni magát. Miért is tenné ezt, amikor kedvezőtlen lett a gyorsjelentése. Próbálják még tartani 16 ezer forint felett, de egy intenzívebb negatív nemzetközi hangulat esetén, inkább a korábbi 15930 forintos támaszt fogja törni. A részvény inkább negatív képet fest. Ellenállás 16500- 16650 forintnál.

Mtelekom: Támasz 415, ellenállás 425. Jelenleg teljes érdektelenség a részvényben.

Richter: Elfáradt a részvény 39 ezer forint alatt további esés várható, 37700 forintig is kialakulhat az esés. Ellenállás 40500 forintnál.

- szeptemberi események

Dátum Ország Időpont Esemény/makroadat
2012-08-27 (H)GB-Brit banki szünnap
2012-08-27 (H)EU10:00Német Ifo üzleti hangulat index
2012-08-28 (K)US15:00S&P/CS lakásár index 20 nagyvárosra
2012-08-28 (K)US16:00USA Conference Board fogyasztói bizalmi index
2012-08-29 (Sze)US14:30USA GDP-növekedés, előzetes, Q2
2012-08-29 (Sze)US20:00Fed - bézs könyv
2012-08-30 (Cs)EU09:55Német kiskereskedelmi forgalom és munkanélküliség
2012-08-30 (Cs)EU10:30után 10 éves olasz kötvényaukció
2012-08-30 (Cs)US14:30USA heti friss munkanélküliek száma, személyes kiadások, jövedelmek, és core PCE
2012-08-30 (Cs)US-Jackson Hole, WY, kansasi konferencia 1. nap - érkeznek a jegybankárok
2012-08-31 (P)EU11:00Eurozóna előzetes augusztusi inflációs adatok
2012-08-31 (P)US16:00Jackson Hole, WY, kansasi konferencia 2. nap - Ben Bernanke Fed-elnök beszéde
2012-08-31 (P)GB17:55Jackson Hole, WY, kansasi konferencia 2. nap - Andy Haldane BoE-tag beszél a pénzügyi stabilitásról
2012-08-31 (P)GB19:10Jackson Hole, WY, kansasi konferencia 2. nap - Adam Posen BoE-tag beszél a monetáris politikáról
2012-08-31 (P)-20:30Jackson Hole, WY, kansasi konferencia 2. nap - Christine Lagarde IMF-elnök beszéde
2012-09-01 (Szo)EU18:25Jackson Hole, WY, kansasi konferencia 3. nap - Mario Draghi EKB-elnök beszéde
2012-09-02 (V)CN03:00Kínai feldolgozóipari beszerzési index
2012-09-03 (H)US-USA, Kanada banki szünnap
2012-09-04 (K)AU06:30Ausztrál kamatdöntés (RBA)
2012-09-04 (K)CH07:45Svájci GDP-növekedés, Q2
2012-09-04 (K)US16:00USA ISM feldolgozóipari BMI
2012-09-05 (Sze)AU03:30Ausztrál GDP-növekedés, Q2
2012-09-05 (Sze)GB10:30Brit szolgáltatóipari BMI
2012-09-05 (Sze)EU11:00után 10 éves német kötvényaukció
2012-09-05 (Sze)CA15:00Kanadai kamatdöntés (BoC)
2012-09-06 (Cs)EU-Merkel-Rajoy találkozó
2012-09-06 (Cs)EU11:00után 10 éves spanyol kötvényaukció
2012-09-06 (Cs)EU11:00után 10 éves francia kötvényaukció
2012-09-06 (Cs)EU12:00Német ipari megrendelések
2012-09-06 (Cs)GB13:00Brit kamatdöntés (BoE)
2012-09-06 (Cs)EU13:45EKB kamatdöntés
2012-09-06 (Cs)US14:15USA ADP foglalkoztatottak száma
2012-09-06 (Cs)EU14:30EKB-sajtótájékoztató Mario Draghi EKB-elnök vezetésével
2012-09-06 (Cs)US14:30USA heti friss munkanélküliek száma
2012-09-06 (Cs)US16:00USA ISM szolgáltatóipari BMI
2012-09-06 (Cs)EU19:00Mario Draghi EKB-elnök és Wolfgang Schäuble német pénzügyminiszter beszéde Potsdamban
2012-09-07 (P)US14:30USA átfogó munkaerőpiaci jelentés - munkanélküliség, mezőgazdaságon kívül foglalkoztatottak száma
2012-09-09 (V)GB-Mervyn King BoE-elnök tárgyal a bankvezérekkel a Libor-botrányról
2012-09-11 (K)EU-Ismertetik az eurozónában a bankunió és a bankfelügyelet tervezetét
2012-09-11 (K)CN04:00Kínai inflációs adatok
2012-09-11 (K)US19:0010 éves amerikai kötvényaukció
2012-09-12 (Sze)EU10:00után dönt a német alkotmánybíróság az ESM működéséről
2012-09-12 (Sze)NZ23:00Új-zélandi kamatdöntés (RBNZ)
2012-09-13 (Cs)--G20-as csúcstalálkozó kezdődik, 1. nap
2012-09-13 (Cs)GB10:0010 éves brit kötvényaukció
2012-09-13 (Cs)CH14:00Svájci kamatdöntés (SNB)
2012-09-13 (Cs)US14:30USA heti friss munkanélküliek száma
2012-09-13 (Cs)US18:30Fed kamatdöntés
2012-09-13 (Cs)US20:00A Fed-kormányzók előrejelzései, Q3
2012-09-13 (Cs)US20:15Ben Bernanke Fed-elnök sajtótájékoztatója
2012-09-14 (P)--G20-as csúcstalálkozó, 2. nap
2012-09-14 (P)EU-Görögország ismerteti a 11,5 milliárd eurós újabb megszorító csomagot
2012-09-14 (P)US14:30USA kiskereskedelmi forgalom és infláció
2012-09-14 (P)US15:15USA ipari termelés
2012-09-14 (P)US15:55USA előzetes michigani fogyasztói hangulat index
2012-09-15 (Szo)EU-Ecofin-ülés, 1. nap
2012-09-16 (V)EU-Ecofin-ülés, 2. nap
2012-09-17 (H)JP-Japán banki szünnap
2012-09-18 (K)GB10:30Brit infláció
2012-09-18 (K)EU11:00Német ZEW gazdasági hangulat index
2012-09-18 (K)EU11:00után 10 éves spanyol kötvényaukció
2012-09-19 (Sze)NZ00:45Új-zélandi GDP-növekedés, Q2
2012-09-19 (Sze)JP02:00Japán kamatdöntés (BoJ)
2012-09-19 (Sze)GB10:30BoE szeptemberi kamatdöntési jegyzőkönyve
2012-09-19 (Sze)GB11:00BoE monetáris tanácstagok meghallgatása az inflációs jelentésről
2012-09-19 (Sze)US14:30USA kiadott építési engedélyek és megkezdett házépítések száma
2012-09-20 (Cs)EU10:00Eurozóna előzetes szeptemberi beszerzési indexek (szolgáltató- és feldolgozóipari)
2012-09-20 (Cs)US14:30USA heti friss munkanélküliek száma
2012-09-20 (Cs)US16:00USA philadelphiai Fed feldolgozóipari indexe
2012-09-20 (Cs)EU18:00Mario Draghi EKB-elnök beszél a pénzügyi stabilitásról és kockázatokról
2012-09-24 (H)EU10:00Német Ifo üzleti hangulat index
2012-09-25 (K)US16:00USA Conference Board fogyasztói bizalmi index
2012-09-26 (Sze)GB10:30A brit jegybank hitelpiaci felmérésének eredményei
2012-09-26 (Sze)EU10:30után 10 éves olasz kötvényaukció
2012-09-27 (Cs)JP01:50Japán Tankan üzleti hangulat index
2012-09-27 (Cs)US14:30USA tartóscikkek megrendelései és részletes GDP-adatok, Q2
2012-09-28 (P)EU11:00Eurozóna előzetes szeptemberi inflációs adatok
2012-09-28 (P)US14:30USA személyes kiadások, jövedelmek

Ezeken kívül fontos események lesznek még:

Szeptemberre készül el a spanyol bankok stressz tesztje és érkezik meg az EU-IMF-EKB delegáció Görögországba, hogy értékelje a pénzügyi folyamatokat.

2012. augusztus 10., péntek

- DAX30 0810


DAX órán felbontású charton. 3szög jól azonosítható. Véleményem szerint pár órán belül kiderül, hogy merre indul el. Múlt héten pénteken erős emelkedés, ma lehet ennek az inverze, bár nem számítok nagy
csökkenésre. Tegnapi az amerikai kedvező makroadat, már nem lendített a piacokon, ezért is gondoplnám inkább a csökkenés lehetőségét.

2012. augusztus 5., vasárnap

- Brókerszem 08 06


http://www.quaestor.hu/hu/penzugyek/tozsde/elemzesek/archivum/17190
Több pozitív hír is segítette a részvény piacok emelkedését pénteken, egyrészt Spanyolország hamarosan pénzügyi segítséget kérhet, ami kedvez majd az ország kötvényhozamának, ( lásd Magyarország példáját )
illetve az amerikai lakosság foglalkoztatottságának bővülése. Ezek az információk megfordították a negatív piaci hangulatot és erős vágtába kezdtek az indexek.
Hétfőn fontosabb makroadat nem várható, így a hangulatot a perifériás országokból érkező hírek fogják befolyásolni.

Két legaktívabb hazai részvényünk a MOL és az OTP esetében elmondható, hogy egy sávos mozgást folytat. Ebből a sávból, nevezzük range-nek, ideje lenne egy szinttel feljebb lépni. Ennek a bekövetkezéséhez, szükséges lenne még pár pozitív napra.
Addig marad a MOL-nál a 16500 forintos támasz, erős ellenállás pedig a 17300 forint. Az olaj pénteki száguldása, táplálhatja a részvény további emelkedését.

Az OTP-nél a 3400 forint körüli szint jelent támaszt, ellenállást a 3580 forint, feljebb a 3630 forint. Amennyiben hosszabb távon nézzünk bele a grafikonjában, akkor akár a 3760 forint is kialakulhat további pozitív hangulat esetén.

A Richterben továbbra is az emelkedésé a főszerep, de a 39500 forint egy makacs ellenállási szint.
A hetes felbontású grafikon további emelkedés lehetőségét vetíti előre, abban az esetben, ha az előbb említett ellenállás fölé tudna kerülni a rsézvény. Erős támasz 38300 forintnál található.

Az Mtelekom a jó hangulat ellenére sem tudott emelkedni. Korábbi mélypont a 413 forint volt, amit a részvény pénteken kicsit mélyebben kivett. Innen vagy egy pozitív forduló fog kialakulni és egy duplaalj formációval emelkedésbe kezd, vagy 400 forint alá fogják küldeni. Múlt héten még bizakodó voltam a részvényben, most inkább negatív.