Magyar tőzsde

2010. december 30., csütörtök

- MTI 2010 12 30

http://mti.hu/bux

BÉT: alacsony forgalom mellett erősödött a Mol, gyengült az OTP

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 157,14 pontos, 0,73 százalékos csökkenéssel, 21.296,46 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 6,2 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest. Sőre Balázs a Buda-Cash Brókerház üzletkötője az MTI megkeresésére elmondta: alacsony forgalom mellett kevés esemény volt a csütörtöki kereskedésben: a Mol szépen emelkedett, az OTP pedig esett. Az OTP eséséről szólva kifejtette: ugyan nem volt pánik a Fitch Ratings - az OTP oroszországi leányvállalatát érintő - leminősítését követően, egy-két befektető mégis az eladás mellett döntött és ezeket az ajánlatokat nem tudta felszívni a piac.

 Pap Attila, a Quaestor üzletkötője szerint továbbra is unalmas, forgalom nélküli kereskedés volt a Budapesti Értéktőzsdén. A nap nyerteséről, a Molról szólva elmondta, hogy egész nap vételi erő hatott a papírra. Az előző év végén is volt - akkor december 29-én - egy kedvező záróbeállítás a Mol árfolyamában és pénteken akár a 21 ezer forintot is elérheti a papír értéke - tette hozzá. Az OTP napi teljesítményéről úgy fogalmazott: a bank papírjainak árfolyama folyamatosan amortizálódik. A csütörtöki gyengülést bár elképzelhető, hogy a Fitch leminősítése, de leginkább az utóbbi időszak Magyarországról szóló hírei okozhatták az üzletkötő szerint.

A külföldi piacokról szólva kiemelte, hogy a Dow Jones Industrial Average New York-i tőzsdeindex decemberben már több, mint 5 százalékkal emelkedett. A csütörtökön, a frankfurti kereskedésben tapasztalt mínusz, valamint az amerikai nyitás utáni esés azt jelzi, hogy "a fák nem nőnek az égig" - értékelt az üzletkötő. A Richter árfolyamáról elmondta: az az elmúlt időszakban a 42.000-43.200 forintos sávban mozgott. Az exportorientált gyógyszeripari vállalatnak jót tesz a forint gyengülése, így elképzelhető, hogy pénteken emelkedhet a papírok ára. Ha "adják" a 43.200 forintos árat, akkor tovább is nőhet - tette hozzá.

A Mol 175 forinttal, 0,85 százalékkal 20.775 forintra erősödött, 1,7 milliárd forintos forgalomban. Az OTP részvények ára 104 forinttal, 2,03 százalékkal 5.016 forintra csökkent, forgalmuk 3,6 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 3 forinttal, 0,58 százalékkal 513 forintra esett, forgalma 487,3 millió forint volt.

A Richter papírok árfolyama 660 forinttal, 1,53 százalékkal 42.500 forintra gyengült, a részvények forgalma 199,9 millió forintot ért el. Szektortársa, az Egis 13,7 millió forintos forgalom mellett 125 forinttal, 0,63 százalékkal 20.085 forintra nőtt.

A BUMIX 1.917,93 ponton zárt csütörtökön, ez 6,03 pontos, 0,31 százalékos csökkenés a szerdai záráshoz viszonyítva.

- Ritka földfémek

http://www.nepszava.hu/articles/article.php?id=378626
Kína megemelte a ritka földfémek kiviteli vámját. Ez újabb kemény csapás a nyugati világ gazdaságai, főleg az Egyesült Államok és Japán iparára. A kínai közlemény arra sem méltatja az érintetteket, hogy megadja az új vámtarifa bevezetésének időpontját, és az emelés mértékét, csak annyit köt a világ orrára, hogy jelentős tarifanövekedésre kell számítani
jelenleg a 124 ezer tonna 97 százaléka Kínából származik, ami annyit jelent, hogy Peking nem mindennapi monopolhelyzetben van, amivel visszaélni látszik

- Német autós cégek

A Citic Securities 1 százalékponttal gyengítette a 2011-re nézett Kína autópiacára vonatkozó növekedési előrejelzését, a Shenyin & Wangguo Securities pedig 2 százalékponttal redukálta az előzetes jóslatát. December 23-án Pekingben megelégelve a folytonos közlekedési dugókat a városban, a kormány egy új rendeletet hozott, mely limitálja az autóvásárlásokat. A rendelet szerint 2011-ben 240 ezer új rendszám talál majd gazdára és a vásárlók lottó szisztéma alapján jutnak majd a rendszámokhoz, melyek 88%-a egyéni vásárlókhoz fog kerülni. Eközben a bevándorlók csak abban az esetben vásárolhatnak új autót, amennyiben legalább 5 éve fizetnek adót és társadalombiztosítást Pekingben.

A Nomura Securities az új rendelet hallatán közölte, hogy a kínai autóeladások előrejelzését 19,6 millió darabra fogja mérsékelni. 2010 december 19-én 4,8 millió bejegyzett autó közlekedett Peking városában, mely 700 ezer darabbal magasabb értéknek felel meg annál, melyet 2010 elején regisztráltak. 5 év alatt több, mint 2 millióval több autó közlekedik a városban, mely aggasztónak mondható





Csak Beijing-ben 750 ezer új autó került az utakra idén.2009-es adatok szerint 13,6 millió autót adtak el Kínában, idén már 15-17 millióról beszélnek. vs. Hazai újautó eladások november végéig alig érik el a 40 ezret.
Ebben az esetben is lesz bőven értekesítés, így növekedés is. Tehát az autós papírokban keresni kell a vételeket.

http://www.fn.hu/uzlet/20101227/oriasberuhazasra_keszul_audi/
Az Audi Kínában már több mint 1 millió kocsit adott el, az egymilliomodik darabot - a társaság honlapja szerint egy metálkék Q5-öst - az idén októberben adták át a vásárlónak. Ugyanakkor megfigyelők szerint az ázsiai országra koncentráló fejlesztések veszélyeket is hordozhatnak. Erre utal például az, hogy hétfőn a frankfurti tőzsdén meredek, 5 százalékot közelítő gyengüléssel reagáltak német autóipari részvények egy hírre, amely szerint a 22 millió lakosú Pekingben jövőre feleannyi új autóra adnak ki forgalomba helyezési engedélyt, mint idén, hogy megfékezzék a kínai fővárosban eluralkodó közlekedési káoszt, az állandó dugókat.

2010. december 27., hétfő

- DAX súly és konszenzus

DAX SÚLY:
DAX KONSZENZUS:



2010. december 23., csütörtök

- Besorolás

Mindhárom neves hitelminősítőnél a bóvli ajtaja előtt, negatív kilátással...


- Volt Tőzsdepalota

http://www.vg.hu/vallalatok/ingatlan/ujjaszuletik-az-egykori-mtv-szekhaz-336761
- Egyes sajtóhírek szerint a telek és az épület 2006-os, 4,5 milliárd forintos vételárát az MTV a 2009 nyaráig tartó székházvisszabérléssel gyakorlatilag visszafizette önnek.
- Válaszom röviden: ezek a hírek hamisak. Amikor az épületet megvásároltuk, úgy volt, hogy a köztévé csak egy évig marad benne, erre az időre pedig kifejezetten alacsony bérleti díjat kértünk. Az MTV végül 3,5 évre bérelte vissza az épületet, és összesen 1,766 milliárd forint bérleti díjat fizetett.

2010. december 21., kedd

- MTI 2010 12 21

http://mti.hu/bux

BÉT: a kamatdöntés nem mozdította meg jelentősen az árfolyamokat

Pozitív hangulatban kisebb emelkedést várnak kedden a Budapesti Értéktőzsdén az MTI által megkérdezett piaci szakértők. Pap Attila, a QUAESTOR üzletkötője az ázsiai és amerikai piacok pozitív hangulata alapján a BÉT-en is kisebb emelkedéssel számol, a forgalom ugyanakkor az év végi hangulatnak megfelelően továbbra is alacsony lehet. A szakértő a gyógyszerpapíroknál, főként a Richternél vár emelkedést, de úgy véli, hogy az OTP árfolyama is az 5.300 forintos szint felé mozdulhat el. A CIB Bank is azt hangsúlyozza reggeli elemzésében, hogy hétfői csökkenés után keddre már emelkedésbe fordultak az ázsiai indexek, és az európai határidők is bíztató pluszokat jeleznek reggel.

 Hozzáfűzik: kedden nem várható piacmozgató adat, a fontosabb statisztikákig várni kell csütörtökig.

Az elemzés szerint már nagyon érezni a piacon az ünnep közeledtét, az alacsony likviditás közepette a svájci frankot nem gátolja szinte semmi a további erősödésben. Januárban ugyanakkor ismét felszínre kerülhetnek az eurózónával kapcsolatos adósságproblémák - fűzik hozzá.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 19,19 pontos, 0,09 százalékos emelkedéssel, 21.237,46 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 7,8 milliárd forint volt hétfőn, a vezető részvények az Egis kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest. A Mol árfolyama változatlanul 19.500 forint, az OTP részvények ára 0,36 százalékkal 5.269 forintra nőtt. A Magyar Telekom árfolyama 1 forinttal, 0,19 százalékkal 521 forintra nőtt, forgalma 1,4 milliárd forint volt. A Richter papírok árfolyama 195 forinttal, 0,46 százalékkal 42.200 forintra emelkedett, a részvények forgalma 1,2 milliárd forintot ért el. Az Egis 141,0 millió forintos forgalom mellett 545 forinttal, 2,62 százalékkal 20.250 forintra csökkent. A BUMIX 1.937,91 ponton zárt hétfőn, ez 23,04 pontos, 1,17 százalékos csökkenés a pénteki záráshoz viszonyítva.

2010. december 4., szombat

- 2010.12.03


BUX hati órás:

Lefelé tartó csatorna tetején van az ár. Egy Elliott ciklus is felfedezhető. Most vagyunk a 4. pontnál?
Ha így van, akkor nem mehetünk 1 pont fölé.
1 pont a lila vonalon van. ( dec 12.-ei leszúrás)
Duplacsúcs és Elliott? Vagy a fák az égik nőnek?
Ne feledjük, december 13-án mnyp parlementi döntés.



Határidő napos :

Több ellenállás is sorakozik az ár előtt.

2010. november 28., vasárnap

- Részvény technika

OTP napos:



Ez egy fontos kép. Világoskék vonallal jelöltem egy nyakvonalat. Ott van a 261,8%-os fibo szint és a múltkori leszúrás alja . Én oda várom az árfolyamot. Hetes charton nézve az indkátorokat, van még terük a csökkenésre.
4300környéke brutális támasz lefelé álló ékből adódóan.
http://penzcentrum.hu/cikk/1026117/1/verfoltok_a_hitelpadlon_ez_mar_a_veg
Ez a cikk is jól reprezentálja, hogy mennyire nem aktív a hitelezés. Joggal lehet feltenni a kérdést, mitől emelkedhetnénk?

Látszika  képen, hogy a narancssárgával jelölt másfél éves trendvonalat törte. Utolsó gyertya kalapács, ami egy rövid fordulót is hozhat, ami által visszatesztelheti az 5080 forintos letörési szintet.
21MA 50 MA-t készül metszeni.
CCI még nincs radikális értéken, viszont támaszon.





OTP 2009 márciustól:
Ezena képen jól látható az Elliott ciklus.
Mivel az árfolyam visszaesett a 23,6%-os fibo alá, ezért okkal feltételezem, hogy ismét lesz 4350 forint körül ( 0%-os fibo ) az ár.
Elliott esetében ez volt az A pont, ami alá mutat a C pont.


2009 márciustól 0%-os fibo - 2010 április 100%-os fibo. 1/3-os visszateszt 5008forintnál, ez a 38,2%-os fibo. 2/3-os 3570 forint 61,8%-os.
Jelenlegi helyzetet felülvizsgálva, simán elképzelem, hogy eddig a szintig leesik az ár.




OTP 60 perces:

Zöld pontokból álló vonalig emelkedhet maximum az ár. Itt volt a 4. érintés, erről a szintről tört le az árfolyam.
Viszont a kék szaggatott vonal alja is megfoghatja az árfolyamot. Hétfőn figyelni kell.
Ja és kamatdöntés!!!

MOL napi:




Először is nagyon fontos megjegyeznem, hogy 18700 forint hetes grafin 200 MA !!!!!
2010 nov.12-én ez volt a napi alj. Szóval ez alá nem szabd zárnia az árnak, mert akkor a fiboval jelölt értékek teljesülhetnek. Legfőképpen 17500 forint.
Hatalmas lefelé álló ék. Tud hova gyengülni az árfolyam.
 Grafikont nézve az ékből való kitörés felfelé, kb. 17500 forintnál lehet.
Viszont Orbán Viktorunk szerdán Moszkvába utazik, MOL 21,2% részvény csomagért.
Esetleg a megvásárlási sztori , indíthat spekulációkat.
Aprópó, miből lesz kifizetve ? mnyp-ból ?
1,4milliárd ájróért értékesítette a labanc anno, részvényenként 19212 forintért.
Vajon az orosz odaadja ennyiért, úgy, hogy időközben még oszit sem kapott??

MOL 60 perces:




Visszatesztnél lehet látni az ellenállási értékeket fibo által.
19070 - 38,2% , 19290 - 50% ,19510 - 61,8%.

EGIS napos:



Ékből esett ki, akár 17900 forintos célár elérhető. Most bollingerből kint van, ezért mehet egy kicsit fel.
Alapok kedvenc részvénye, ezért arra számítók, ha a kormány értékesíteni fogja az mnyp-ben lévő részvényeket, akkor lesz ebből is bőven.


Rába napos:



Sajnos ennél is látszik, hogy van hova esni. Múltkori Rábás bejegyzésemben, látható a tulajdonosi szerkezet, amiből kiderül, hogy az Aegonnak 6% feletti tulajdonrésze van. Ezek is értékesítve lesznek!!! és vannak!!!
Fontos támasz 765, 725 forint.

Richter napos:


Még egy csatorna szélességet megesett. Talán elég volt ennyi.


Richter 60 perces:


43100-250 ellenállás. Sárga csatornába kéne visszamennie.

FHB napos:


1000 forint körüli támasz törne, akkor mehet le csatorna aljra. Hát ebből is van biztos a nyugdíj alapoknál.

BUX határidő napi:



2 résből jól számolható volt utólag a célár.
Szökési-mérési-kifáradási.
Első kettő megvan, utóbbi még ki kell alakuljon.
Egy kis korrekcióra számítanék fel, aztán tovább le.

Bux hati órás:


kb. 21200 ig várnám, onnan shortolnám. Rés alja 21300-nál!!!

- mnyp, hogy jobban értsük

Történeti kitekintés:
http://www.komment.hu/tartalom/20101126-velemeny-hamar-elfogy-az-amit-a-nyugdijreformbol-nyer-a-kormany.html?cmnt_page=1
"Meg lehet még azt is nézni, mihez tud kezdeni az állam a magánpénztári vagyonnal, ami ugye nem készpénzben áll Dagobert bácsi széfjében, hanem valamilyen pénzügyi eszközbe van befektetve. Ezek jellemzően a következők lehetnek:
  • Piacon forgó részvények: ezek olyan áron értékesíthetőek, amilyenen. Ha a tőzsdeindex esik egy százalékot, akkor ezek is esnek egy százalékot. Ennek elkerülésére majd egy bizottság határozza meg, mikor és hogyan adják el a papírokat, de a bizottságok általában nem teljesítenek jól a tőzsdén, meg mindenki más is tudhatja, épp mi van náluk, tehát nemigen fognak tudni optimális árat kapni, figyelembe véve, hogy a részvények közt (politikai nyomásra) felülreprezentáltak a világ nagy tőzsdéihez képest kis forgalmat bonyolító magyar papírok.
  • Külföldi állampapírok: lejárnak, amikor lejárnak, ezt sürgetni nem lehet.
  • Az előző két forma nagyjából a megtakarítások maximum felét teszi ki, a maradék - szintén politikai kötelezettségként - magyar állampapírokban van. Ezekből most a magyar államnak nem keletkezik bevétele, az már akkor megtörtént, amikor az állampapírt a pénztár lejegyezte. Itt az állam annyit nyer, hogy az állampapírt lejáratkor nem kell kifizetnie, vagyis ez a rész egyszerűen a jövőbeli államadósság csökkentése, a jelen költségvetés hiányát nem fedezi, sem nem javítja a jövő költségvetéseinek nyugdíjrendszerből, állami kiadási struktúrából eredő finanszírozhatatlanságát. A pénztártag viszont a határozott időről és pénzről szóló állampapír helyett egy szép ígéretet kap, amiben sem a kifizetés időpontja, sem összege nincs megjelölve.
Ha felszámolják a magánpénztárakat, akkor azok nem fognak megjelenni, mint kiszámítható állampapír-felvevők, hiszen nem lesz pénz, amit befektetnének. Ez látszólag triviális, de mintha mégis mindenki úgy számolna, hogy a teljes magánnyugdíj-járulék többletként jelentkezik majd a költségvetésben, holott nem - tekintélyes része eddig is benne volt. Csak akkora része lesz tényleges pluszbevétel, amekkorát a pénztárak nem állampapírba fektettek volna."

http://penzcentrum.hu/cikk/1026116/2/jon_a_75-os_nyugdijado_unokaink_sem_fogjak_fizetni  !!!
http://www.origo.hu/uzletinegyed/hirek/20101127-megjelent-a-nyugdijtorven-tervezete-nyugdijreform-es-adossagcsokkento-alap.html
"A testület az alap eszközeinek felhasználása körében az államháztartás helyzetének kiegyensúlyozása céljából dönt az eszközök értékesíthetőségéről, az értékesítés időbeli ütemezéséről, rendelkezik az alap pénzeszközeinek a költségvetésbe való befizetéséről, valamint a fenti cél megvalósulásának veszélyeztetése nélkül az államadósság csökkentésére történő fordításáról.
Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter eddig azt mondta, hogy a vagyonból 530 milliárd forint 2011-ben, további 250 milliárd forint pedig 2012-ben a kiadások fedezetét szolgálja majd, de a többi pénz adósságcsökkentésre megy majd - a most benyújtott törvénytervezet szerint ennél akár többet is költhet majd az állam folyó kiadásokra, a döntés az alap vezetőinek kezében lesz.
A nyugdíjtervek szerint aki a magánpénztári rendszerben marad, az a 24 százalékos munkaadói befizetés után nem lesz jogosult az állami nyugdíjra, vagyis nyugdíjbefizetéseinek 70 százalékát elveszíti, és kiesik az állami szolidaritás rendszeréből. "

Felvetődik bennem az a kérdés - és itt lehet utalni egy előző Origos cikkre- ,
("A szocializmusban, és utána még néhány évig a szolidárisnak gúnyolt nyugdíjrendszer úgy működött, hogy az épp aktív keresők bérük jelentős részét visszaadták az államnak, az állam pedig nagyjából önkényesen megállapított szabályok alapján kiosztotta a pénzt a nyugdíjasoknak. A rendszerben nem volt semmilyen takarékossági elem, és semmilyen összefüggés az összes befizetés és a végül kapott juttatás között, nincs is nyilvántartva, korábban ki mennyivel járult hozzá a közöshöz.")
, hogy a szocializmus elemei tükröződnek a mostani intézkedésekben, azzal a különbséggel, hogy akkor rengetek munkavállaló volt, sőt ha vki munkanélkül volt, "intéztek " neki állást. Jelenleg a munkanélküliek növekedését tapasztaljuk a rossz gazdasági helyzetnek köszönhetően.
1950-56-ban Ratkó féle születésszabályozásnak "köszönhetően" sok gyerek született. Ők a következő években fognak nyugdíjba menni. A kérdés triviális : - Miből lesz nekik nyugdíjuk, ha a mnyp-ak forrásait az államadósság lyukainak betömésére használják fel ?
http://hu.wikipedia.org/wiki/Ratk%C3%B3-korszak
Ratkó Anna volt egészségügyi mininszternek a nevéhez még egy fontos rendelkezés kapcsolódott , a gyermektelenségi adó .
Simán el tudnám képzelni, hogy ismét bevezetik, ezzel növelve később az aktív keresők számát, akik majd az apáik nyugdíját fedezik.
Kicsit vissza a mnyp-hoz ( furcsa lett volna, ha reálhozamot adózás nélkül lehetett volna felvenni)
http://www.origo.hu/uzletinegyed/20101127-selmeczi-adozniuk-kell-a-magannyugdijpenztarbol-atlepoknek.html

Lehetne sorolni a jelenlegi kormány államadósság csökkentő intézkedéseit, néhány összefoglalva:
- 29 pont
- banki, energetikai, telekommunikációs különadó
- alkotmánybíróság jogainak megnyírbálása
- monetáris döntéshozót a kormány választja. ( érdek: alapkamat alacsonyan tartása )
- mnyp 14 hónapi befizetések az államkasszába vándorlása
- mnyp "államosítás"

2010 júniusi cikk, már akkor körvonalazódott az irány :
http://www.hetek.hu/fokusz/201006/orban_uj_iranyt_szabott_a_gazdasagnak
"A 3,8 százalékos hiánycél tartásának vállalásával és az adóreformmal százmilliárd forintos nagyságrendű költségvetési lyuk keletkezett. Emellett a magánnyugdíjpénztárak békén hagyása miatt az államosítástól remélt bevétel is elmarad. Megindult hát a totózás: a költségvetés alrendszereiben a szociális- vagy a nyugdíj- kasszából lehetne-e ennyi pénzt kivenni, például 200 ezer rokkantnyugdíjas jogosultságának a felülvizsgálatával. Ezt, érthetően, csak elképesztő társadalmi felzúdulás mellett lehetne megtenni."

A napokban robban ki egri orvosok miatt az a hír, hogy olyan emberek is rokkantnyugdíj ellátásban részesültek, akik nem voltak jogosultak rá.
A kormány következő intézkedése a rokkantnyugdíjasok felülvizsgálata lesz.
MI lesz még????
Arra azért kíváncsi leszek, hogy az a sok pénz, ami a túladósodott államkasszába kerül valóban javítani fogja az államadósságot és az államháztartás hiányát.

Párom megkérdezte tőlem, hogy a lenti cikk mit keres a mnyp-i információk között. Jogos a kérdés.
Tegyük fel, hogy katonai invázió történik a koreai félszigeten. Mit okozhat ez a világgazdaságnak, illetve a feltörekvő országoknak?
Megfigyelhető háborús időszak esetén, az olaj árfolyama emelkedik ( hadászati eszközök, gondolok itt motoros meghajtású technikákra, üzemanyagot fogyasztanak)
Ráadásul szezonalitásból eredően ( téli időszak, fűtőolaj) is olajemelkedés várható.
Ebben az esetben az infláció is elharapózhat, ami a pénzünk fizetőerejét csökkenti. (Folyt. idézet alatt )
(USA -ra akár rá lehetne fogni, hogy a múltban kibocsátott államkötvényeit a múltkori 1700milliárdos után a mostani 600milliárdos monetáris lazításával a dollár gyengítését segíti, amivel csökkenti a múltban kibocsátott (erős dollár mellett ) kötvény értékét. Ezért inkább Kína az alapanyag szektorban keres és keresett befektetéseket.)
Devizahitelesek törlesztője ismét, illetve még mindig magasan maradnak. Kamatemeléssel lehetne erősíteni a forintot, viszont az az államadósság növelését jelenti. Hiába akarja a kormány alacsony szinten tartan az alapkamatot azzal, hogy saját embereit választja be a monetáris döntéshozók közé, nem fogja tudni.
Szóval ez egy ördögi kör. Ezért gondoltam, hogy beírom ebbe a  bejegyzésbe a koreai helyzetet.

Portfóliós heti összefoglaló:
http://www.portfolio.hu/gazdasag/kive_r_tte_a_biztositekot_a_kormany.142071.html



Ha nem foglalkoznánk tőzsdével, akkor nem biztos, hogy tudnánk erről:
http://www.origo.hu/nagyvilag/20101127-tomegesen-hivja-haza-oroszorszagi-vendegmunkasait-eszakkorea.html
"Észak-Korea egy rövid szakaszon határos Oroszországgal, Vlagyivosztok mintegy 160 kilométerre fekszik a koreai határról. A városban két észak-koreai étterem is működik.
Az orosz bevándorlási hivatal adatai szerint 2010 elején mintegy 20 ezer észak-koreai vendégmunkás dolgozott az országban, többségük építkezéseken. A vendégmunkásokat északi titkosügynökök felügyelik, és fizetésük nagy részét a kommunista rezsimnek utalják. "Az észak-koreai kormány több ezer embert küld Oroszországba, hogy így tegyen szert bevételekre" - mondta Simon Osztrovszki újságíró, aki felfedezett egy titkos szibériai fakitermelő-üzemet, ahol csak észak-koreaiak dolgoznak"

Vajon ezek a titkosügynökök csak a munkásokat felügyelik, vagy  ruszki katonai titkokat is?

 http://www.origo.hu/nagyvilag/20101128-eszakkorea-raketakat-helyezett-kilovoallasba.html
"Észak-Korea vasárnap rakétákat helyezett kilövőállásba a dél-koreai határ közelében - közölte a dél-koreai hírügynökség. Dél-Korea elrendelte annak a szigetnek az evakuálását, ahol kedden fegyveres konfliktus robbant ki a két Korea között. A vasárnapi feszültséget az élezte ki, hogy az Egyesült Államok és Dél-Korea vasárnap reggel a Sárga-tengeren négynapos hadgyakorlatba kezdett.
A vasárnapi feszültséget az élezte ki, hogy az Egyesült Államok és Dél-Korea vasárnap reggel a Sárga-tengeren négynapos légi és haditengerészeti gyakorlatot kezdett. Észak-Korea a manővert katonai provokációnak nevezte és felmérhetetlen következményekről beszélt.
A KCNA észak-koreai hírügynökség vasárnap reggel azt közölte: katonai csapást hajt végre az amerikai és a dél-koreai erők ellen, amennyiben azok megsértik a területét. Az Észak-Korea mellett Kína által is elítélt amerikai-dél-koreai hadgyakorlat célja egyfajta erődemonstráció, amellyel az Egyesült Államok demonstrálni kívánja az Észak-Koreával szembeni elrettentő képességet."

Ha elkezdődik a két ország között a háború, akkor az világméretű is lehet. Ne legyen.....

2010. november 27., szombat

- Leminősítés jöhet !

http://mti.hu/cikk/2010/11/26/a_fitch_a_nyugdijtervek_miatt_az_ev_vegeig_leminositheti_magyarorszagot-515957
Moody's pedig november végén adhat ki minósítést a magyar gazdaságról.

MOllal kapcsolatos hír:
http://mti.hu/cikk/2010/11/26/putyin_szerint_a_mol_szabalyokat_sert_a_surgutneftegas_ugyeben-515940

Black Friday:
http://www.elelmiszer.hu/cikk/orult_vasarlasi_roham_a_fekete_penteken
"2007-ben mintegy 460 milliárd dollárt fordítottak az amerikaiak karácsonyi vásárlásra, az azt követő években azonban jelentős visszaeséssel kellett számolni. Idén már 2,3 százalékos növekedés várható, amely mintegy 447 milliárdos forgalmat jelenthet."

Hazai kamatdöntés:
http://www.portfolio.hu/gazdasag/akar_mar_hetfon_johet_a_kamatemeles.142059.html
"Az első jelzés az októberi inflációs adat lehetett, ami ugyan csak kissé alakult a várakozások felett, de mégis azt sugallja, hogy a forint vásárlóereje a vártnál gyorsabban csökkenhet"

"

2010. november 23., kedd

További esés?


EUR/USD napos:

Fülescsészéből tört ki az árfolyam, jelenleg ennek a visszatesztjét látjuk. 1,3250-80között van a támasz. Ha az törik, akkor nagy tér van lefelé.



OTP napos:
Amint látható a képen az árfolyam nagyon közelít a narancssárga színnel jelölt támaszhoz. Itt várja egy rés is a betöltését. 5ezer forint pszihológiai szint.
Amennyiben az árfolyam töri ezt a szintet, akkor a 4800forintos szint lesz a meghatározó.
Pár hónappal ezelőtt írtam a  blogba az Elliott hullámelméletem, ez még mindig él. Most a C pontot rajzolja OTP, ami 4400 alá mutat.
Csütörtök reggelre Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter magához rendelte a mnyp.-i vezetőket.
Izgalmas nap lehet a holnapi.
Koreai helyzet lecsillapodott egyelőre, látható a KOSPI tőzsdei indexen is.



OTP órás:

Fenti ábra.


SP500 Future:

Jól látható a képen a tegnapi nap. Fej-vállból tört le. Célárat kb. elérte. Most a nyakvonalat próbálja visszatesztelni, de nagyon gyenge próbálkozás.


BUX hati napos:

Ékből szépen megcsinálta múltkor a célárat 21500-val. Jelenleg egy sziget alakzat él a két rés alapján, addig amíg a rés nincs betöltve 22250-270 között, negatív a chart.



Hati óráson:

Felfelé álló ékből esett ki.Célár teljesült 21900-nál, viszont lehet nem elégszik meg ennyivel. CCI eladást jelez. Árfolyam 21800 pont felé közelít. SZVSZ a 21500-as szinttel ismét szembe kell nézni.


2010. november 17., szerda

MTI 2010.11.17

http://mti.hu/bux/

"Tőzsde

Tőzsdenapi várakozások: negatív nyitást várható, de a Mol "tarthatja" a BUX-ot

Negatív nyitást várnak szerdán a Budapesti Értéktőzsdén az MTI által megkérdezett piaci szakértők, akik szerint Európában továbbra is negatív hangulat és bizonytalanság uralkodik, a BUX-ot ugyanakkor a vártál jobb gyorsjelentést közzétevő Mol tarthatja szinten. Gyengülő nyitást vár szerdán a BÉT-en Pap Attila, a QUAESTOR Zrt. üzletkötője, aki szerint az OTP a keddi 5.170 forintos záróár után 5.100 forint alá eshet a nyitásban. Hangsúlyozta: további lejmenet várható az OTP-nél, ha a papír árfolyama az 5.085 forintos szint alá csökken, az 5.000 forintos árfolyam pedig "pszichológiai támaszt" jelent. A bank a héten teszi közzé gyorsjelentését, de ha a szerdán jelentő FHB eredményeiből az látható, hogy a bankadó visszavetette a profittermelő képességet - fejtette ki a szakértő.


A kiváló harmadik negyedéves eredményt közlő Mol a pesszimista hangulat ellenére is "megtarthatja" a BUX indexet, így érdemes figyelni az árfolyam alakulását. Pap Attila elmondta: délután az Egyesült Államokból érkező inflációs adatok befolyásolhatják a kereskedést, de irányt adhatnak az Írországgal kapcsolatos további hírek is. Hozzáfűzte: a kínai tőzsdeindexeket lehúzzák a kamatemelési várakozások, és ez az olaj iránti keresletet is csökkenti.

Balásy Zsolt, a Concorde Értékpapír Zrt. részvényelemzője szerint a fejlett piacok kisebb-nagyobb mértékben, de mostanában lefelé mutatnak, ugyanakkor a magyar piac "önjáró", így nem feltétlenül befolyásolja a negatív nemzetközi hangulat. A szakértő hangsúlyozta: a Mol " elsöprő negyedévvel állt elő", amely alapján emelkedés várható a papír árfolyamában. Az OTP-vel kapcsolatban úgy vélekedett: kedden az újabb bankadó igazítástól az OTP részvényesek alaposan megijedtek, holott erre most nem volt okuk, de legalább így hamar "letudtuk" az esést, ahonnan aztán vissza lehet majd pattanni, már akár a szerdai kereskedésben is.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 421,38 pontos, 1,88 százalékos csökkenéssel, 21.940,67 ponton zárt kedden.

A részvénypiac forgalma 24,0 milliárd forint volt kedden, a vezető részvények a stagnáló Magyar Telekom kivételével csökkentek az előző napi záráshoz képest. A Mol 30 forinttal, 0,15 százalékkal 19.870 forintra csökkent, 3,6 milliárd forintos forgalomban. Az OTP részvények ára 280 forinttal, 5,14 százalékkal 5.170 forintra esett, forgalmuk 18,3 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama nem változott 592 forintot ért, forgalma 1,0 milliárd forint volt. A Richter papírok árfolyama 200 forinttal, 0,44 százalékkal 45.250 forintra gyengült, a részvények forgalma 578,3 millió forintot ért el. A másik gyógyszeripari részvény, az Egis 275,2 millió forintos forgalom mellett 335 forinttal, 1,57 százalékkal 21.065 forintra csökkentette értékét. A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 2.003,33 ponton zárt kedden, ez 31,58 pontos, 1,55 százalékos csökkenés a hétfői záráshoz viszonyítva. "

2010. november 15., hétfő

Rába elemzés 11.15

Rába napos grafikon:
Jól látható 2009 március óta tartó emelkedő trend. Tehát másfél éves trend a támasza jelenleg.
200MA, szintén erős támasz 874 forinton.
Grafikon egy 3szög formációt mutat, amit piros vonallal jelöltem. Amikor a 3szög csúcsánál van az ár, abban az esetben egy erősebb elmozdulásra lehet számítani.
Iránya véleményem szerint pozitzív lehet, mert a garfikon alatt elhelyezkedő indikátorok, főleg a CCI
(Az egyik legismertebb technikai indikátor a Commodity Chanel Index (CCI). Az indikátor a 0 vonal körül oszcillál, a +/- 100 feletti-alatti tartományai túlvett, és túladott szinteket jeleznek. Trendekben viszont tartósan ezen értékek felett-alatt is mozoghat ) a túladott tartományban van és próbálja metszeni a piros szignál vonalat.
Infók: - Tőzsdére bevezetett mennyiség : 13 473 446 db
          - Bevezetés időpontja : 1997.dec 17
          - Névérték 1000 HUF
 http://www.portfolio.hu/vallalatok/soha_nem_kellett_meg_ennyit_varni_autora_nemetorszagban.141394.html
Opelnak és az Audinak is beszállítója a Rába.
http://www.fn.hu/cegek/20101115/egyesulhet_man/
Mivel szektortársról van szó, ezért ez az infó is segítheti az árfolyamemelkedést.
http://www.portfolio.hu/gazdasag/a_vartnal_jobban_no_a_cseh_es_magyar_gazdasag.141305.html
3. negyedes GDP növekedéshez, nagyban hozzájárult a gépgyártás teljesítménye.
http://www.napi.hu/default.asp?cCenter=article.asp&nID=464633&place=hirstart
A másik meghatározó alág, a feldolgozóipari export egynegyedét adó járműgyártás kivitele 13,1 százalékkal nőtt.
http://www.kisalfold.hu/gazdasag/a_raba_a_legjobb_uzleti_marka/2187899/
"Rába Járműipari Holding Nyrt. lett ˝Az év legeredményesebb magyar vállalata˝, elnyerte a nemzetközi szinten jól csengő MagyarBrands egyik fődíját is: a Rába a legjobban csengő üzleti márka"
http://gazdasagiradio.hu/cikk/55569/
Sikeresen lépett be az orosz piac egy új szegmensébe a Rába. A GAZ csoporthoz tartozó URAL vállalattal kötött megállapodás a speciális tehergépjárművek piacán biztosít stratégiai fontosságú pozíciót a vállalatnak

Lehetőség: 900 forint környékén vétel, a stopot 870 alá raknám. Elérhető ár a 950 -es érték.

2010. november 14., vasárnap

November 14

http://hvg.hu/itthon/20101114_torveny_nyugdij_penztar_allamipenztar#utm_source=hirkereso&utm_medium=listing&utm_campaign=hirkereso_2010_11_14
"Szijjártó Péter szerint az emberek döntő többsége az állami nyugdíjrendszerbe helyezi majd át a nyugdíjcélú befizetéseit, mert ez jelent számukra biztonságot és biztos nyugdíjat."

Azért átgondolandó ez a cikk.
"Az üzletemberek a nyugdíjtőzsdén próbálhassák ki a  saját szerencséjüket" ( Szíjjártó szájából )
Simán el tudom képzelni, hogy bepipulnak a nyugdíjpénztárak és likvidálják a részvényeket, és még abból a  megfontolásból is, hogy utóljára lenne egy nagyobb díjbevételük . Na akkor lenne még igazán esés.

http://www.vg.hu/gazdasag/gazdasagpolitika/g20-csucs-megreformaljak-az-imf-et-333079
"Konkrét eredményként a Nemzetközi Valutaalap (IMF) reformja, valamint a Bázel-III néven ismert szigorúbb bankszabályozás jóváhagyásával ért véget pénteken a G20-ak szöuli csúcsértekezlete.
Mint Wolfgang Schauble német pénzügyminiszter a találkozót követően elmondta: elhárult egy árfolyamháború veszélye, a Fed fenntartható növekedést, nem pedig gyenge dollárt akar. "

"A G20-ak szöuli csúcsértekezletén a megállapodtak arról, hogy a részt vevő országok elkerülik a "versenyt szolgáló leértékelést".

http://www.vg.hu/penzugy/tokepiacok/ezt-kell-szemmel-tartani-a-jovo-heten-333143
"A befektetők nagy érdeklődéssel várják Barack Obama és kongresszusi vezetők csütörtöki megbeszélését, amelyen a gazdaságpolitikai irányvonal, egyebek mellett az adócsökkentés lesz napirenden.
  Pénteken visszaléptek a vezető amerikai tőzsdeindexek, és ezzel folytatódott a már lassan egy hete tartó esés. "

Esés oka annak tudható be, hogy Kínában az infla felpörgött, ami valószínűsít egy kamatemelést, ami viszont lassítja gazdasági növekedést.
Illetve az európai kötvényhozamok növekedése és a dubaji CDS árak is emelkedtek.
http://www.portfolio.hu/gazdasag/ellenallnak_az_irek_hivatalos_segitsegkeres_nincs.141370.html
" Egyes sajtójelentések szerint az előkészítő jellegű tárgyalások már megkezdődtek az ír és az uniós szervek között egy 45-90 milliárd euró körüli nagyságrendű mentőcsomagról, míg más források szerint az írek továbbra is ellenállnak
az ír kormány képviselői előkészítő tárgyalásokat kezdtek uniós illetékesekkel, és már csak az a kérdés, hogy Dublin mikor kér hivatalosan támogatást a 750 milliárd eurós európai pénzügyi stabilitási keretből (EFSF), amelyből 250 milliárdot a Nemzetközi Valutaalap hozzájárulása tesz ki.

Ecofon EU-s ülés nov.16-án. Unió sürgeti Írországot, hogy Ecofin ülés előtt vegyen igénybe pénzügyi segítséget a piacok megnyugtatása véget.
Írek a bankoknak nyújtott segítség miatt kerültek bajba.

BUX határidő:


S&P 500:

Két képet tettem fel.
Első kép ajelenlegi helyzetet mutatja. Fibonacci extension segítségével végeztem el a kiterjesztést.
1/3-os visszateszt 1189-nél, 2/3-os 1168-nál van.
Minden indikátor negatív jelzésű.

 Ez a kép a fibonacci extension segítségével mutatja az abszolút ellenállást 161,8% szintet. Fordult is onnan.


DAX:



DAX 1 kép: FIBEX kiadja a csúcsot, ahonnan lefordulni látszik. Csúcsból lehet számolni a korrekciós értéket, amit a következő kép mutat.


DAX 2-es kép: jól észrevehető egy felfelé álló ék alakzat, amit akár a 161,8%-os szint megközelítése után törhet lefelé. ( 6443pont)



EURUSD:

Fülescsészéből szépen megcsinálta a  célárat, majd onnan ( hosszútávú ellenállási vonalról) lefordult.
Piros vízszintessel ellenállást rajzoltam, támaszt pedig vékony zölddel,ami lekísérheti az árfolyamot a 161,8%-os fiboig 1,35077-ig.
CCI fordulót mutat, ami rövidtávon kb. a 21MA-ig gondolnám 1,3891-ig esetleg javulhat, viszont az 1,3778 előtte megfoghatja.
21MA hajlik az 50MA-ra, ez negatív!

2010. november 12., péntek

OTI 11.12

OTP 30 perces:
5350 ellenállás csati tető által. Amennyiben áttöri forgalommal, akkor tovább fel. Forgalom az elmúlt két napot figyelembe véve a mai napon minimális!!!

Vajon lejön 3 szög aljára? Ami negatív a charton a 21MA felülről készül metszeni a 200MA-t.

BUX HATI:

Maradt az ellenállás alatt. ( sárgával jelölt ) Nagyobb papírokat napi max közelébe kötötték. Vajon félnek a hétfőtől?

OTP 15 perces:

Csalóka a forgalom, mivel sok átkötés volt.
Egyenlőre azt látjuk a képen, hogy csatornából tört ki az ár és ezt tesztelte vissza. Hétfőn figyelni, mert ha visszaesik a csatiba és töri az 5280-as szintet, akkor mehetünk le ismét.