Magyar tőzsde

2011. június 27., hétfő

- Brókerszemmel 06.27

http://www2.quaestor.hu/archive/archive3.php?id=15034
A Moody's pénteken jelezte, hogy több olasz bank minősítését felülvizsgálja, ez okozott a bankpapírokban negatív változást, ami a nemzetközi piacokat is borúlátásra kényszerítette. A befektetők úgy döntöttek, hogy hétvégére nem hagynak pozíciót.
Az ázsiai piacok sem maradtak ki az esésből a mai napon. A reggeli nyitás is kismértékű mínuszt valószínűsít a határidős indexek miatt.
A görög parlament ma kezdi meg tárgyalni a 28,4 milliárd eurós, 5 éves államadósság lefaragó intézkedést, a fele-fele arányban kiadáscsökkentő és bevételnövelő tervezetet. Szerdán már szavazhatnak róla. Július 3-án Görögország megkaphatja a következő hitelrészletet, amennyiben át tudják vinni a megszorításokat a parlamentben.
Kiemelném a hónap végét, féléves zárások miatt, Illetve a július 11-ét, mert akkor kezdődik az amerikai gyorsjelentési szezon. Bár az utóbbi még odébb van. Addig maradnak a piacokat befolyásoló makroadatok és a bizonytalanság.

Jelenleg a piacokon nehéz megfelelő pozíciót felvenni, javaslatom a kereskedni vágyóknak: visszaadásokat megvenni, pozitív napokon meg beleadni a piacba.
A MOL-nál a több napi visszaesés után végre pénteken egy pozitív fordulat alakult ki. Negatív csatorna nagy nehezen megfogta a további esését a papírnak. Felfelé a 21500 forint ellenállás, ha ezen sikerülne átverekednie magát, akkor tesztelheti a 200MA-t 22059 forintnál. Támasz lent 20500 forint.

MTelekom 590 ellenállás, 550 erős támasz. Egy kialakult háromszögben mozog, a helyes irány amerre kilép. Még jó pár napnak kell eltelnie, hogy ebből a szűkülő sávból elmozduljon. Addig marad a sávkereskedés.

Az OTP-nél a 200 napos mozgóátlag 5632 forint . Ha nem sikerül felette maradni, akkor negatív kép rajzolódik továbbra is. Hosszútávú emelkedő trendet törte a papír. A következő támasz 5500 forintnál van. Felfelé ellenállás 5700 korábbi támasz, utána az 5800 forint.

Richter: 50 napos mozgóátlaga ellenállás 36 445 forintnál, viszont 21 napos mozgóátlag készül metszeni alulról a hosszabbat (35654 21MA), ami pozitív elmozdulást feltételez. 36600 felett mondanám, hogy kitört a részvény. Támasz 35500 forint környezete.

- Német gazdaság

http://hvg.hu/gazdasag/20110627_nemet_gazdasag_rekord_novekedes#utm_source=hirkereso&utm_medium=listing&utm_campaign=hirkereso_2011_6_27
"Újabb elemző intézet módosította felfelé a német gazdaság idei növekedésére vonatkozó előrejelzését, a berlini makrogazdasági és konjunktúrakutató intézet (IMK) hétfőn kiadott prognózisa szerint az Európai Unió legnagyobb nemzetgazdasága rekord mértékben, 4 százalékkal nőhet 2011-ben.
A kiegyensúlyozottabb fejlődés révén a külpiacokon jövőre várható lassulás kevésbé veti vissza a fejlődést, 2012-ben így a korbábban valószínűsített 1,7 százalék helyett 2,3 százalékkal nőhet a GDP éves összevetésben - áll az előrejelzésben, amely szerint a munkanélküliek száma a 82 milliós országban a tavalyi, 3 millió feletti értékről az idén 2,94 millióra, jövőre pedig 2,74 millióra csökkenhet. A munkanélküliségi ráta ennek megfelelően az idén 7 százalék, jövőre 6,5 százalék lehet."

2011. június 22., szerda

- Ki van éhezve a piac az emelkedésre

http://www.portfolio.hu/vallalatok/ki_van_ehezve_a_piac_az_emelkedesre.151322.html

Miközben a fejlett piacok láthatóan ki vannak éhezve az emelkedésre az elmúlt bő másfél hónap lecsorgása után, addig a sokáig erős, az elmúlt héten elgyengülő BUX még mindig nyalogatja a sebeit. Ezek eredőjeként kisebb pozitív nyitással várhatunk, mely után a stabilitás fennmaradása még kérdésés - véli Pap Attila, a Quaestor pénzügyi tanácsadója.
A nemzetközi piacok közül Pap a német DAX-ot emelte ki, mely kitört a csökkenő csatornájából és az 50 napos mozgóátlagát is áttörte 7250 pontnál annak ellenére, hogy a ZEW index a vártnál sokkal rosszabb lett tegnap. A német piac e szintek felett nagyon szépen fest jelenleg.

A magyar piac a tegnapi kereskedés során is bizonyította a gyengeségét, ahol a BUX fontos ellenállása a 200 napos mozgóátlaggal fémjelzett 22 800 Ft-os szinthez köthető. A nagypapírok közül a MOL egy jelentős külföldi alap profitrealizálásának is köszönhetően komolyat zuhant egészen a 21 000 Ft-os támaszáig, melyről van még tere az esés felfelé korrekciójának.

2011.06.21 17:12 A Telekom rózsát, a MOL tövist kapott a befektetőktől

Az OTP ma is az 5800 Ft-os ellenállásával küzdhet, ahol a délutáni mozgások lehetnek a meghatározóak, hiszen órás grafikonon továbbra is csökkenő trendben halad a részvény. A bankpapír fontos támasza továbbra is 5700 Ft.

A Richter kapcsán Pap egy bázisépítést lát 36 000 Ft környékén, melyből elindulva megpróbálkozhat a gyógyszergyártó a 36 500-36 600 Ft-os ellenállás áttörésével, mely várhatóan elsőre sikertelen lesz a tanácsadó szerint. A 35 500 Ft-os támasz felett így könnyen további konszolidáció jöhet. 36 600 Ft felett azonban jelentős tér nyílik meg az emelkedés előtt.

A Magyar Telekom tegnap Orbán Viktor bejelentésének örülhetett, melyet követően estek az állampapírpiaci hozamok. A papír sokat ment tegnap, így ma megtorpanhat a 200 napos mozgóátlagánál, de az egyre szebb technikai kép alapján az 580 Ft felett 600 Ft-ig roboghatna a részvény.

2011. június 21., kedd

- Bizalmi szavazás

http://www.portfolio.hu/gazdasag/tulelte_a_bizalmi_szavazast_a_gorog_kormany.151312.html
Mind a 155 kormánypárti képviselő egységesen támogatta a 300 fős görög parlamentben a múlt héten átalakított görög kormányt - ez lett az eredménye annak a bizalmi szavazásnak, amelyet George Papandreou kormányfő kért és az eredménye magyar idő szerint kedden éjfélhez közeledve vált ismertté. A bizalmi szavazás kimenete nem meglepő, a piac túlnyomó többsége erre számított és ez már megjelent a keddi intenzív nemzetközi részvénypiaci emelkedésben, illetve az euró erősödésében.
Azzal, hogy az új összetételű görög kormány túlélte a bizalmi szavazást, megnyílt az út azelőtt, hogy Görögország július közepéig megkapja a most futó hitelprogram következő részletét, 12 milliárd eurót. Erről a múlt vasárnapi luxemburgi fejlemények alapján július 3-án döntenek majd az eurózóna pénzügyminiszterei. Az uniós nyomás egyértelmű a görögökön, ugyanis a pénzt akkor kapják meg, ha a következő másfél hétben a görög parlament - a bizalmi szavazás után - elfogadja azt a 28 milliárd eurós költségvetési megszorító és reformokat tartalmazó csomagot, amely a következő évekre vonatkozik az eddig ismert kiigazításokon felül.

A bizalmi szavazás kimenetele növeli az esélyét annak, hogy a nagyfokú társadalmi elutasítottság ellenére a görög parlament elfogadja a megszorító csomagot, azzal pedig elkerülhetővé válik a heteken belül bekövetkező görög csőd. Görögországnak kamatokkal együtt júliusban és augusztusban is mintegy 7-7 milliárd eurónyi államadósság törlesztési kötelezettsége van, amelyet külső segítség nélkül nem tudna teljesíteni.

2011. június 20., hétfő

- Brókerszemmel 06.20

http://www2.quaestor.hu/archive/archive3.php?id=14996
Az európai piacok pénteken pozitív zárást produkáltak, a görög tőzsde majd 4%-os pluszban zárt.
Az amerikai piac erős kezdés után, kisebb mértékű pluszban tudott zárni, a pénzügyi részvények vezetésével. A pozitív zárás oka, hogy a befektetők kedvezően fogadták a francia és a német államfők berlini megállapodását a görög adósságválság gyors rendezése ügyében. Luxemburgban az európai pénzügyminiszterek 2 napos találkozóján is a görög mentőcsomagot tárgyalják. Véleményem szerint emiatt a hét első felében bizonytalan hangulat lesz, viszont szerdán FED kamatdöntés, amit a piacok árgus szemmel fognak figyelni.
A múlt hét folyamán számos negatív makroadat jelent meg Amerikából, ami a kamatemelés lehetőségét odázza és egy harmadik mennyiségi lazítás piaci pletykáját erősítheti.

A BUX esetében a 22800 pont jelent felfelé akadályt, mivel itt helyezkedik el a 200 napos mozgóátlag. Lent támasz a 22500pont.
A MOL-nál a gyengélkedő olajár és a piaci bizonytalanság tartja nyomás alatt az árfolyamot. A technikai kép továbbra is negatív, a 22 ezer forintos lélektani szint törése esetén, komolyabb esés kialakulhat.(22072 forint a 200 napos mozgója). Azonban, ha az olaj árfolyamában drasztikus pozitív változás alakul ki, akkor a MOL árfolyamában el tudok képzelni egy 23 ezer forintos letörési visszatesztet.
Az MTelekomnál a romló piaci környezet és a forint árfolyamában bekövetkező negatív változás okozott a napokban jelentős változást. 550 támasz, 565 ellenállás. Hangulat javulás esetén közelítheti az árfolyam az előbb említett ellenállási szintet.
OTP: 5750-5930 forintos sáv alakult ki. Helyes irány, amerre kitör a részvény. Most inkább az 5900 forintos szintig  várnám. 5890 forint a 100-as mozgóátlag.Hétfőn MNB kamatdöntés lesz, így ne várjunk nagy mozgást a papírtól.
A Richterben az elmúlt napokban láthattunk egy pozitív fordulót, ami a túladottságnak volt köszönhető. Ám jelenleg a negatív csatorna tetején helyezkedik el az árfolyam, ami többször ellenállt az emelkedésnek. Ahhoz, hogy tartósan át tudja törni ezt a szintet, vevőkre és magas forgalomra lesz szükség. 35500 támasz, ellenállás a 36150 és a 36500 forint. Naposon kalapács gyertyával zárt, ez negatív jelzésként is értelmezhető.

2011. június 15., szerda

- Beindult az uborkaszezon

Eleinte a negatív tartományban mozoghat a BUX majd az amerikai makroadatok megjelenéséig az iránykereséssel telhet a nap - véli Pap Attila,a Quaestor pénzügyi tanácsadója.

A tegnapi szépen teljesítő tengerentúli indexek ma újabb lökést kaphatnak a délután adatdömping során érkező kedvező makroadatoktól illetve a gazdaság felpörgését mutató alacsonyabb olajkészlet adatokról. Ezen adatok megjelenéséig inkább a kivárás- oldalazás jellemezheti a BÉT-en forgó részvényeket.

Az OTP előtt a 6000 forintos szint jelent ellenállás, míg lefelé az 5840-5700 forintos szintek fogják a papírt, a MOL esetében pedig a 23 000-es szint alulról a 23 500-24 000 pedig felülről fogja a részvényt.

A Richter és a Magyar Telekom az elmúlt napokban szépen tartotta magát, támasztva ezzel a BUX értékét is. Előbbinél a leküzdendő akadályt a csökkenő trendcsatorna teteje a 36 000 forintos szint jelenti, míg a Telekom részvényeinél a fontos szintek a 580 és az 560 forint.

2011. június 10., péntek

- 06.09 brókerszemmel

http://www2.quaestor.hu/archive/archive3.php?id=14948
A mai nap folyamán több makrogazdasági esemény is napvilágot lát, ezek közül kiemelném a BOE és az ECB kamatdöntést.
Az amerikai piacok tegnap ismét mínuszban zártak, viszont ma reggelre az USA futuresek pluszban állnak. Az ázsiai piacok vegyes képet festenek, így a tegnapi záróhoz hasonló nyitót várnék és a kamatdöntésig a kivárás lesz jellemző, legfőképpen a az OTP-nél láthatjuk majd ezt.

OTP: továbbra is támasz 5900 forintnál, ellenállás 6130 forint.
A MOL árfolyamát az emelkedő olajár stabilizálhatja, illetve kedvező hangulat esetén a 23 830 -900-as tartománnyal birkozhat.Gyengébb támasz 23500-nál, erősebb 23 ezer forintnál. Mtelekom esetében az 565-570-es szint jelent akadályt.
A Richternél kiemelném, ha a 34250 forint felett tud maradni, akkor akár 35 ezer forint felé veheti az irányt.

2011. június 8., szerda

- "Rögös úton haladunk"

http://www.portfolio.hu/vallalatok/rogos_uton_haladunk.150677.html
Kedvező makrohírek érkezése esetén a hét második felében akár egy emelkedésnek is szemtanúi lehetünk, addig viszont maradhat a szűk sávozás - véli Pap Attila a Quaestor pénzügyi tanácsadója.
Tegnap Bernanke szavai elkedvetlenítették a piacokat és ezt ma reggel az ázsiai piacok is eséssel fogadták a japán parkett kivételével. A kereskedést azonban inkább a kivárás jellemezheti a holnapi EKB kamatdöntés és Trichet elnök sajtótájékoztatója előtt. Ma egy várttól jelentősen eltérő német ipari termelési adat borzolhatja a kedélyeket.

A hazai blue chipek közül a legjobb képet a Magyar Telekom festi mely sikeresen leküzdve az 550 forintos szintet 565 forint felé vehet az irányt. Ezzel szemben viszont a csökkenő csatornában mozgó Richter további eladó nyomás alá kerülhet, melynek eredményeként 33 150 forint környékéig csúszhat le a jegyzés. A MOL grafikonja 23 900 - 24 000 feletti zárás esetén fest bullish képet, míg lentről a 23 000 forint jelent erős támaszt. Az OTP papírjai folytathatják 5900 - 6130 forint közötti sávozásukat.


2011. június 6., hétfő

- Makrotábla

ı Ország Adat Idıszak Adat típusa Várakozás Elızı adat
jún. 6-7 17:00 Magyar Költségvetési mérleg Május Havi adat
jún. 7. 9:00 Magyar Ipari termelés Április Havi változás 8,8% 9,2%
jún. 7. 11:00 EU Kiskereskedelmi forgalom Április Éves változás 0,0% -1,7%
jún. 7. 12:00 Német Ipari megrendelésállomány Április Éves változás 9,0% 9,7%
jún. 7. 21:00 USA Fogyasztói hitelek Április Havi változás 5 Mrd $ 6 Mrd $
jún. 8. 6:00 USA FED Beige Book
jún. 8. 11:00 EU GDP I. n. év Éves változás 2,5% 2,5%
jún. 8. 12:00 Német Ipari termelés Április Éves változás 10,0% 11,2%
jún. 9. Magyar Állami Nyomda utolsó osztalékszelvényes nap (35 Ft)
jún. 9. 9:00 Magyar Külkereskedelmi mérleg Április Havi adat * 562 M € 402 M €
jún. 9. 9:00 Magyar GDP I. n.év Éves változás 2,4% 2,4%
jún. 9. 13:00 Brit BOE kamatdöntés 0,5% 0,5%
jún. 9. 13:45 EU ECB kamatdöntés 1,25% 1,25%
jún. 9. 14:30 USA Külkereskedelmi mérleg Április Havi adat -48 Mrd $ -48 Mrd $
jún. 9. 14:30 USA Segélyre jelentkez
jún. 10. 8:00 Német Fogyasztói árindex Május Éves változás 2,3% 2,3%
jún. 10. 8:45 Francia Ipari termelés Április Éves változás 3,9% 3,3%
jún. 10. 10:30 Brit Ipari termelés Április Éves változás 1,3% 0,7%
jún. 10. 14:30 USA Import árindex Május Havi változás 11,2% 11,1%
jún. 10. 20:00 USA Költségvetési mérleg Április Havi adat * -136 Mrd $ -136 Mrd $
jún. 13. Magyar Kereskedési szünnap
jún. 13. Orosz Kereskedési szünnap
ı új állástalanok 22. hét Heti adat 419 e 422 e 

Dátum Id

- Miért a német piac ?

http://gazdasagiradio.hu/cikk/64529/
"Jelentősen emelte a német export idei bővülésére vonatkozó korábbi előrejelzését a német iparszövetség"http://portfolio.hu/vallalatok/sikersztori_nemetorszagban_te_is_a_reszese_lehetsz.150414.html
 " nagy európai bankházak is meglehetősen optimisták a DAX index várható alakulását illetően, a Commerzbank például év végére 8 200 pontra várja a benchmarkot. Ez a jelenlegi szintekről 15%-os felértékelődési potenciált jelent. Az elmúlt hetekben pedig a Deutsche Bank is felfelé húzta a DAX indexre vonatkozó idei év végi célértékét, középtávon ugyanis az elemzők jó vételi lehetőséget látnak a jelenlegi árfolyamszinteken. A Deutsche Bank úgy véli a német vállalatok kiváló teljesítménye lesz a fő piaci mozgatórugó az elkövetkező hónapokban, ami felülírja majd az európai adósságválsághoz kötődő aggodalmakat. Ennek hatására 2011-es célértéküket 7 410 pontról 8 000 pontra emelték. "

http://www.itbusiness.hu//rsscsatorna/itbt110606.html
"Németországban egy év alatt 400 ezer új munkahely jöhet létre. Az állások harmadát - hozzávetőlegesen 130 ezer munkahelyet - az iparvállalatok teremtik."

2011. június 5., vasárnap

- Brókerszemmel 06 06

http://www2.quaestor.hu/archive/archive3.php?id=14924
A pénteki munkaerőpiaci adat ismét megadta a negatív löketet a tőzsdéknek. Dax esetében a 7000 pontos szint támaszul szolgált, míg az S&P 500- as indexnél az 1300 pont jelenthet támaszt. Ázsiai piacok ma reggelre reagálták le a csökkenést.
Utóbbi időben a BUX index ellentétesen mozgott a piaccal, azonban a hét utolsó napján profitrealizálók jelentek meg.
Görögország mellett érdemes figyelni a Portugál eseményeket, mivel hétvégén előre hozott törvényhozási választásokat tartottak.
Mai napon fontosabb makroadat hiányában akár az előbb említett támaszokról fordulhat meg a nemzetközi piac, ami támogatást adhat a magyar részvényeknek is.
BUX index esetében is láthatjuk, hogy a fontos pszichológiai szint fölött zárt, viszont a múltkori kitörési pont alatt. ( 23130 pont). Látható a grafikonján egy emelkedő csatorna, aminek az alja 22850 pont, teteje pedig 23320 pontnál található.
MOL-ban sikerült a nagy esést a nap végén megfordítani. Elképzelhetőnek tartom, hogy a 23500 forintos szintet elérheti. Ez az érték egy erős ellenállási szint. Lent támasz a 22900 forint. Olaj árfolyamának ismét emelkednie kéne, hogy lehessen örömködni a papírban.
OTP-nél továbbra is az 5900 támasz és 6100-6130 ellenállás érvényesül. A helyes irány az lesz, amerre kitör az árfolyam.
RICHTER osztalékszelvény nélkül kereskedhető péntek óta. Látható az árfolyamán, hogy mennyire gyenge a részvény. Ha a pszichológiai 35 ezer forintos támasz nem fogja meg, akkor a lefelé menő csatorna közepe lehet a következő támasza 34300 forintnál. Felfelé ellenállást 35400 forintnál látok.
MTELEKOM : Szűk sávban mozog  a papír. Továbbra is az 550 forint jelenti az ellenállást.

2011. június 1., szerda

- Folytatódhat a kitörési kísérlet az OTP-ben

http://www.portfolio.hu/vallalatok/folytatodhat_a_kitoresi_kiserlet_az_otp-ben.150313.html
A tegnapi szép amerikai teljesítmény és a ma is bizakodó határidős indexek alapján a magyar piac is emelkedhet a szerdai kereskedésben - véli Pap Attila, a Quaestor pénzügyi tanácsadója.


A hazai blue chipek a tegnapi kereskedés során szépen teljesítettek, ahol Pap szerint a MOL szakított 23 300 Ft-nál a szükülő csatornájával, melyről hatalmas rali kezdődött. Az órás grafikonon kirajzolódó fej-váll alakzat alapján 24 500 Ft-ot tartja elérhetőnek a tanácsadó, mely előtt az 50 napos mozgóátlag és a 24 000 Ft-os szint jelenthet egy komolyabb megállót. A vállalat papírjainak pedig láthatóan jót tett az olajár emelkedése, mely a világ részvénypiacain is a kockázatvállalási kedv visszatértéről árulkodott.

Az OTP ma forog utoljára osztalékszelvénnyel, a bankpapírnál a 6100 Ft jelenti még az ellenállást, mely felett gyorsan elérhetővé válik a 6230 Ft-os ellenállás.

A Richter ma a 36 600 - 36 700 Ft-os csökkenő csatornájával küzdhet, mely papírt a héten várható szelvényvágás miatt is megtalálhatnak a vevők. Itt a 37 000 - 37 200 forintos szint szignifikáns áttörésével jöhetne egy határozottabb emelkedés. A Telekom kapcsán pedig az 550 Ft jelenti továbbra is a mumus szintet.

A BUX index esetén tegnap egy nagyon szép fordulatot láthattunk, ahol a 23 200 pontos áttört szint megtartásával könnyen 23 700 pontig emelkedhet a piac, mely előtt még a 23 493 - 23566 pontos réssel is megküzdhet a hazai benchmark.

A fejlett piacokon tegnap kedvező fordulat jött, hiszen az S&P 500 legyűrte a csökkenő csatornáját és zárásra a fontos 1340 pontos szint fölé is zárt, melyet megtartva további emelkedés jöhetne a korábbi lokális csúcsokig. A kérdés így itt is az, hogy tegnap egy hó végi záróár beállítást láthattunk, vagy erre jön majd a megerősítés is a mai nap során. Amennyiben ez utóbbi következik be, úgy mind az S&P 500, mind a DAX is könnyen a lokális csúcsok felé vehetik az irányt.