Magyar tőzsde

2012. április 22., vasárnap

- Brókerszem 0422

http://www.quaestor.hu/penzugyek/tozsde/elemzesek/archivum/16664

Jól megfigyelhető a tőzsdéken, hogy negatív hangulat esetén a válságálló papírok felértékelődnek. Ez jól látható az amerikai piacokon, ugyanis napi, heti, havi felbontásban a közmű szolgáltatók és az egészségügyi részvények felülteljesítőek voltak.
A mi piacunkra ezt lefordítva a Richter állta csak a sarat.
Az európai piacokon a német DAX30-as részvényindex teljesített a legjobban a múlt héten. Pénteki napon a Német Ifo üzleti hangulatindex táplalta és ezzel erősítette az indexet és az eurót. Az export vállalatok, a gyógyszerrészvények és bankok is emelkedtek.
A Stoxx Europe 600 Basic Resources-t ( alapanyag kitermelés ) a Deutsche Bank elemzője a túladottság miatt, vételre javasolja.
Itt kiemelném a DAX30-on belül szereplő Thyssen Krupp részvényt. Esésben szépen tartotta magát a múlt héten, sőt kitöréssel is próbálkozott. 18.85 euró felett erős növekedés indulhat benne.

Hétvégén bővelkedtünk fontosabb eseményekkel, ilyen volt a G20-IMF csúcs , illetve a franciaországi elnökválasztás is.
Előbbi esetében 430 milliárd dollárral növelik a valutaalap nagyságát, ami a válságkezelésre használható, viszont a BRIC országok szavazati jogát változatlanul hagyták.. 
Utóbbinál fontos megemlíteni az első körös választás eredményét, ugyanis valós lehetősége van annak, hogy Nicolas Sarkozy-t váltja a Szocialista Párt jelöltje  Francois Hollande. Az első kör vasárnap zajlott, majd május 6-án jön a következő kör.
Hollande célul tűzte ki az adósság leépítését, míg a németek által elfogadott fiskális paktum és a közös euróövezeti kötvény kibocsátás gondolatát ellenezné.

Mtelekom: akár már kedden dönthet a kormány a net- és telefonadó bevezetéséről. Pénteken a hírre elkezdett esni a részvény. Véleményem szerint a hír nyomás alatt fogja tartania  részvényt és ezért a 200 napos MA-t 527 forintnál érintheti.
Úgy látszik a kormány elő akarja készíteni az állami mobilszolgáltatónak az elterjesztését.

MOL: Pénteken jól teljesített a részvény, de forgalom nélkül tette mindezt. 17500 forint átlépése után, 17800, majd 18 ezer forintig emelkedhet. Támasz 16800-900 közé tehető.

OTP: Gyenge forgalommal, alulteljesítő volt az európai szektortársaihoz képest. Technikailag csak annyi történt a nagy esés óta, hogy a részvény visszamászott a rövidtávú negatív csatornába.
Támasz 3380 forint, emelkedést 3600 elhagyásával láthatunk. Ekkor a 3700 forintos letörési szintet veheti célba, ez egyben a 21 napos MA.

Richter: Érdekes a technikai kép, mivel negatívnak tűnik, annak ellenére, hogy a szektortársak jól szerepeltek a múlt héten. 50 napos MA felülről hajlik a hosszabb mozgóátlagokra, ami a negatív szcenáriót valószínűsíti. 36660 forintos 100 napos MA letörése esetén, bekövetkezhet az esemény. Ellenállás 37784 forint.
Mi okozhatja mindezt? Április végéig kell Brüsszelnek megküldenünk a 2013-as költségvetést kiigazító konvergencia programot. Az Európai Bizottság, mintegy 400 milliárd forintos hiányt lát a büdzsében. Ezért a kormány a gyógyszerkassza megnyirbálását is célba veheti.
A hazai konvergenciaprogram kiigazítása azért is fontos, mert  a június 20-án kezdődő ECOFIN találkozón az uniós pénzügyminiszterek feloldhatják a blokkolt kohéziós támogatásokat.

http://www.consilium.europa.eu/homepage/highlights/stepping-up-coordination-of-economic-policy?lang=hu

"Az iránymutatások a tagállamok nemzeti reformprogramjairól, valamint nemzeti stabilitási, illetve konvergenciapramjairól készített bizottsági értékelésen alapulnak. Az ECOFIN ülésén többek közt az alábbi kérdéseket vitatták meg:
- a belföldi kereslet várható növekedése,
- nyugdíjreform,
- nyugdíjkorhatár,
- az élőmunkát terhelő progresszív adók, a héa és a zöld adók közötti egyensúly,
- ingatlanadók és jelzáloghitel-kamat "




2012. április 20., péntek


DAX órás:

Limitált az emelkedés 6880-ig, talán 6949-6981 pont rés.

DAX napos:



http://www.godmode-trader.de/nachricht/DAX-Tagesausblick-Fr-20412-Fehlausbruch-6762x-bestaetigt-Performance-Index-X,a2809315.html

- S&P500


Az amerikai index 1360 pont alatt törik. Ebben az esetben a fej-váll alakzatból számított célár 1290 pont körül lenne.
Tehát technikailag nézve, akár megismétlődhet a tavalyi helyzet, mert akkor is hasonló formáció alakul ki, amiből jött a letörés júniusban.



Mikor alakulhat ki emelkedés?

Abban az esetben, ha az S&P500-as index 1400 pont fölé tud mászni és kiveszi a márciusi lokális tetőt.
Portfolio.hu-n találtam egy jó cikket , ami a májusi helyzetet értékeli.

http://www.portfolio.hu/vallalatok/kozeleg_a_majus_venni_vagy_eladni_kell_a_reszvenyeket.166043.html

"Ez persze csupán a múlt, jelenleg a részvénypiaci kilátások inkább kedvezőek, a további emelkedést több tényező is támogathatja (olcsó pénz, vonzó értékeltség, növekvő befektetői pesszimizmus, erős vállalati eredmények, amerikai elnökválasztás, stb.) 
Mit tegyünk?

Konklúzióként tehát elmondhatjuk, hogy bár közeledünk májushoz, most a befektetőknek mégsem tanácsos megválni a részvényektől, a bika piacok alatt ugyanis a múltban a tőzsdék a május-október közti időszakban is szép hozamot tudtak elérni. A mostani bika piac ugyan a negyedik évét tapossa már, ami historikus viszonylatban kiemelkedőnek mondható, a piaci szereplők azonban bízhatnak abban, hogy rövid/közép távon a részvényárfolyamok tovább kúsznak majd felfelé. Az elsődleges hajtóerőt továbbra is az olcsó pénz és a hozaméhség jelentheti, ami pánikhangulat hiányában a kockázatosabb eszközök felé tereli a befektetőket. "

FORRÁS: Portfolio.hu

- itt a francia elnökválasztást is kiemelném, mivel valós lehetősége van annak, hogy Nicolas Sarkozy-t váltja a Szocialista Párt jelöltje  Francois Hollande. ( előzetes poll alapján )
Első kör vasárnap zajlik, majd május 6-án jön a következő kör.
Hollande célul tűzte ki az adósság leépítését, míg a németek által elfogadott fiskális paktum, közös euróövezeti kötvény kibocsátás gondolatát ellenezné.

2012. április 18., szerda

- MTI 0417

http://www.magyarhirlap.hu/gazdasag/_kedvezo_hangulat2012.04.18..html
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 219,71 pontos, 1,26 százalékos emelkedéssel, 17 594,98 ponton zárt tegnap. A részvénypiac forgalma 13,7 milliárd forint volt. Pap Attila, a Quaes­tor üzletkötője elmondta: a kedvező nemzetközi hangulatnak köszönhetően emelkedett a BUX. Kifejtette, hogy a spanyol kincstárjegy aukció sikere, a vállalati gyorsjelentések, valamint a német ZEW-index kedvező alakulása az emelkedést támogatták. A szakértő szerint az emelkedés egyben technikai korrekció is, mivel az utóbbi időben túladottak voltak a papírok, különösen az OTP, amely „szépen visszapattant”, és felülteljesítő volt a nagyobb részvények között. A Mol kétszáznyolcvan forinttal 17 200 forintra erősödött, 2,2 milliárdos forgalomban. Az OTP-részvények ára kilencvennyolc forinttal 3522 forintra nőtt, forgalmuk 8,9 milliárdot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 552 forintot ért, forgalma 1,4 milliárd volt. A Richter árfolyama száz forinttal 37 100 forintra csökkent, a részvények 575,7 millión forogtak. Az Egis árfolyama 14 300 forintot ért, forgalma 491,1 millió forint volt. A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 10,71 pontos emelkedéssel 1153,37 ponton zárt.

- Miért is nem éri meg?

http://www.napi.hu/nemzetkozi_gazdasag/rekordokat_dontoget_az_ebrd.516752.html
"Ugyancsak negyedéves rekordot döntött a bank jövedelmezősége: a nettó eredmény az idei első negyedévben 637 millió euró volt a 2011 első negyedében mért 330 millió euró után"

http://www.napi.hu/tozsdek-piacok/nyolc_ok_ami_miatt_nem_alhatunk_nyugodtan.516727.html
"Az első, és talán a legfontosabb, hogy a nem eurózóna államok már valószínűleg nem kívánnak több pénzt adni a válság megoldására. Az IMF április 20-tól 22-ig tartó ülésén várhatóan felmerül majd az igény, hogy növeljék az IMF számára rendelkezésre álló forrásokat a válság megoldása érdekében, legkésőbb a G20-ak június 18-19-i találkozójáig"

2012. április 17., kedd

- DAX0417


Szépen teljesíti az index a pár napja beírt elvárásomat. 6764 viszont ellenállás, duplaalj nyakvonala. Itt vagy egy kis pihi lesz vagy erővel átrántják. Én inkább az előzőt gondolnám, mert eléggé lassan tudott feljönni erre a szintre. Na majd meglátjuk.

- "Nagy pofont kaptak a tőzsdék - Most kell beszállni?"

http://www.portfolio.hu/vallalatok/nagy_pofont_kaptak_a_tozsdek_most_kell_beszallni.165885.html

Az idei első negyedév meglehetősen erős volt a tőzsdéken, az elmúlt hetekben azonban érezhetően nőtt a bizonytalanság, ami a részvényárfolyamok jelentősebb esésében is megmutatkozott. Az alábbiakban megnéztük, hogy az idei lokális csúcsokhoz képest az egyes piacok mennyit estek, és a jelenlegi szinteken érdemes-e a befektetőknek a részvények vásárlásán gondolkodni.
Az év első három hónapjában a világ tőzsdéi régóta nem látott jó teljesítményt mutattak, az utóbbi hetekben azonban ismét elkezdtek gyűlni a felhők a részvénypiacok felett, aminek hatására a fontosabb indexek jelentősebb csökkenést produkáltak. Ez például a német DAX esetében azt jelenti, hogy a napon belüli árfolyamokat tekintve az idei lokális csúcshoz képest közel 10%-os leértékelődés volt megfigyelhető.

Az alábbi grafikonok a napi záróárak alapján mutatják a fontosabb indexek év eleje óta, valamint az idei csúcsokhoz képest mutatott teljesítményét, ezeken pedig jól látszik, hogy az amerikai részvénypiac a tavalyi évhez hasonlóan most is kiemelkedő eredményt ért el, a lokális csúcsokhoz képest itt figyelhető meg a legkisebb visszaesés. A sereghajtók pedig a periférián lévő Európai országok, ami nem meglepő, hiszen a közelmúltban kibontakozott tőzsdei lejtmenet egyik fő oka a szuverén adósságválsággal kapcsolatos befektetői félelmek ismételt felerősödése.
Nagy pofont kaptak a tőzsdék - Most kell beszállni?


Nagy pofont kaptak a tőzsdék - Most kell beszállni?

A korábbi napok hevesebb tőkepiaci mozgásai a befektetőket a tavalyi évre emlékeztethetik, amikor a részvénypiacok szintén tavasszal kezdtek meredek lefordulásba. A világ talán leginkább figyelt indexe, az S&P 500 esetében néztük meg a tavalyi és az idei év teljesítménye közti hasonlóságot: az alábbi ábra azt mutatja, hogy a benchmark 2011 májusáig lényegében egy sávban oldalazott, majd ezt követően meredek esésbe kezdett. Az idei év eddigi teljesítménye érezhetően felülmúlja a tavalyit, a piaci szereplőket azonban vélhetően foglalkoztatja a kérdés, hogy a napokban látott megtorpanás egy hosszabb korrekciós szakasz kezdetét jelenti-e, vagy csak egy átmeneti megálló a további emelkedés előtt.
Nagy pofont kaptak a tőzsdék - Most kell beszállni?

Érdemes venni?

A kérdés megválaszolásához igyekeztük összegyűjteni azokat az érveket, melyek a részvényárak további emelkedése mellett szólhatnak, azonban kitérünk a fontosabb kockázati tényezőkre is, melyekkel a befektetőknek mindenképpen érdemes tisztában lenni.

Az emelkedést támogató tényezők:

Egy darabig még tarthat az olcsó pénz korszaka: az amerikai gazdaság ugyan növekszik, a makrofolyamatok javulása azonban egyelőre még nem olyan erőteljes, hogy az amerikai jegybank felhagyjon a nulla közeli kamatpolitikával. Az olcsó pénz a hozaméhség viszont piaci pánik hiányában a kockázatosabb eszközosztályok felé terelik a befektetőket, ahogy ezt az idei évben is megfigyelhettük.
Nagy pofont kaptak a tőzsdék - Most kell beszállni?
Vonzó értékeltség: az idei évi teljesítményt nézve azt mondhatjuk, hogy a részvénypiacok a közelmúlt korrekcióival együtt is szép emelkedést tudtak felmutatni, az értékeltségi szintek azonban továbbra is nyomottak, az általunk vizsgált piacok közül valamennyi esetében diszkont figyelhető meg az 5 éves átlagos 12 havi előretekintő P/E rátákhoz képest.
Nagy pofont kaptak a tőzsdék - Most kell beszállni?


Nagy pofont kaptak a tőzsdék - Most kell beszállni?

Mégsem lesz kemény landolás Kínában: több elemző már 2011-re komolyabb lassulást jelzett előre a kínai gazdasági növekedésben, ez azonban nem következett be, a kínai GDP még a tavalyi negyedik negyedévben is közel 9 százalékkal bővült, 2012-re 8 százalék feletti növekedéssel számolnak az elemzők. A kínai beszerzési menedzser index még mindig az 50 pontos érték felett tartózkodik, ez pedig további gazdasági növekedést vetít előre

A vállalatok töretlenül jól teljesítenek: a legutóbbi negyedéves gyorsjelentési szezon meglehetősen jól sikerült az Egyesült Államokban, a Dow indexben szereplő vállalatok 77%-a a várakozásokon felüli profitról számolt be, de a Nasdaq és az S&P 500 index esetén is nagyjából hasonló mértékű felülteljesítés volt megfigyelhető.
Nagy pofont kaptak a tőzsdék - Most kell beszállni?

A tengerentúlon a napokban kezdetét vette már az idei első negyedéves gyorsjelentési szezon is, az eddigi eredmények alapján a befektetőknek nem lehet okuk panaszra. (Az Alcoa jelentésének várakozásokhoz képtesti alakulásáról, valamint ennek a jelentési időszak alatt a széles piac teljesítményére vonatkozó indikációiról korábbi cikkünkben részletesen beszámoltunk).
Választási év van az USA-ban: idén elnökválasztást tartanak az USA-ban, és mivel az elmúlt évek tapasztalatai alapján a választási évek relatíve erősek, a befektetők arra számítanak, idén is emelkednek majd a részvénypiacok. Az emelkedés hátterében részben az állhat, hogy a választási évben a kormányzó erők a hatalmuk meghosszabbítása érdekében komoly pénzköltésbe kezdenek, és az aktuális ellenzékkel karöltve mindent megígérnek választóiknak, ami akár már önmagában is javíthatja a lakosság, a vállalati döntéshozók és a befektetők hangulatát.
Nagy pofont kaptak a tőzsdék - Most kell beszállni?

Növekvő pesszimizmus a befektetők körében: az emelkedés közelmúltban látott megtorpanásával párhuzamosan egyes szentiment indikátorok romló befektetői hangulatról árulkodnak. Az AAII által készített felmérés, mely a szervezet oldalára regisztráltak bullish, bearish, vagy semleges véleményét tükrözi a Dow Jones következő hat havi mozgásával kapcsolatban, az elmúlt hetekhez képest csökkenő derűlátást tükröz: a bullish befektetők aránya a legfrissebb érték szerint 42,7%-ra esett, ami december óta a legalacsonyabbnak számít. Ez azért lehet rövid távon pozitív a piacoknak, mert aki pesszimista, az már megvált részvényeitől, így egyre kevesebben vannak azok, akik potenciális eladóként megjelenhetnek a tőzsdéken.
Nagy pofont kaptak a tőzsdék - Most kell beszállni?

Nem árt azonban az óvatosság:

A korábbi hónapok átmeneti megnyugvását követően az elmúlt hetekben a figyelem ismét egyre erőteljesebben az európai adósságválságra, és különösen Spanyolország költségvetési helyzetére terelődött. A félelmek azt követően erősödtek fel, hogy a Citi vezető közgazdásza, Willem Buiter március végén kiadott elemzésében arra hívta fel a figyelmet, hogy a spanyol gazdaság minden szereplője túladósodott, a költségvetés konszolidációja mellett a kormánynak nincsenek forrásai a bankrendszer feltőkésítésére, így valószínű, hogy valamilyen pénzügyi csomagot kell majd igényelniük.
Nagy pofont kaptak a tőzsdék - Most kell beszállni?

Közeledik a május: sokak által jól ismert a “Sell in may and go away"néven emlegetett jelenség, ami mögött lényegében az áll, hogy a májustól októberig terjedő időszak általánosságban rosszabb teljesítményt mutat a részvénypiacokon, mint a novembertől áprilisig terjedő. Ennek kapcsán azonban érdemes azt is megemlíteni, hogy a széles körben való ismertség miatt ennek tőzsdei hatása egyes szakértők szerint időben egyre előrébb tolódik.

A bika piac negyedik évében járunk: a tengerentúlon változatlanul él a 2009 márciusában kezdődött bika piac, mivel a záróárak tekintetében máig nem volt meg a 20%-os esés, ami hivatalosan a medve piac definíciója. Mark Hulbert, a Hulbert Financial Digest alapítója megvizsgálta a korábbi bika piacokat, és arra a következtetésre jutott, hogy ezek közül meglehetősen kevés éri csak el a negyedik évet. Azokat pedig, melyek ezt el is érik, szokatlanul heves tőzsdei korrekció szokta követni. A szakértő azt is megjegyezi, hogy az idő előrehaladtával az emelkedésben egyre kevesebb részvény vesz csak részt a hosszú ideig tartó bika piacok esetében.

Összegzés

A fentiek alapján azt lehet elmondani, hogy bár a részvénypiacok év eleje óta sokat emelkedtek, egyelőre többségben vannak azok a tényezők, melyek a hegymenet folytatódása mellett szólnak, rövid és közép távon egyaránt. Fontos azonban tisztában lenni a kockázatokkal is, melyek elsősorban politikai oldalon jelentkeznek, Európában, Amerikában és Kínában is több olyan probléma van, melyet egyelőre a szőnyeg alá söpörtek, egy esetleges újabb piaci pánik során azonban ezek könnyen a befektetői figyelem középpontjába kerülhetnek.
 
 
Forrás : Portfolio.hu
 
Nagyon jó a cikk, maradjon szem előtt.

2012. április 16., hétfő

- DAX30


Ebből akár kialaukulhat egy pozitív forduló. Az indikátorok lent vannak, az index támaszon. Esetleg egy duplaalj lehetősége felmerülhet.
Viszont a spanyol hozamok tovább gyengülnek, de a spanyol tőzsde emelkedik.

Erre oda kell majd figyelni!
A Moody’s közölte, hogy május elejéig még megfontolja, hogy lerontja-e 114 európai bank adóskockázati besorolását, vagy sem. A leminősítési hullám 16 európai ország bankjait érintené.

2012. április 15., vasárnap

- Brókerszem 0416

http://www.napi.hu/tozsde/technikai_elemzes/bet.html
http://www.quaestor.hu/penzugyek/tozsde/elemzesek/archivum/16625
Péntek, ami 13-a volt, sokakban babonaságot kelt. Így volt ez a részvénypiacokon is. Szinte egész Európa vörösbe borult. Hiába a kedvező vállalati gyorsjelentések, ennek ellenére a piac nagyobb jelentőséget tulajdonított a rosszabb kínai gdp adatnak és az eszkalálodó spanyolországi pénzügyi helyzetetnek.

Magyarországon a tranzakciós adó bevezetésének terve nyomás alá helyezte a hazai eszközöket. Amennyiben ez bekövetkezik, az a hazai államkasszát 400 milliárd forinttal megtámogatná. Viszont ebben az esetben az Európai Bizottság ismét támadhat minket, ezért az IMF megállapodás tovább csúszhat. Ebből következően, a legnagyobb esést az OTP szenvedte el, több mint 6%-kal csökkent az értéke.

Jövő héten majd 100 amerikai index komponens vállalat teszi közzé a gyorsjelentését. Az eredményekkel kapcsolatban az a helyzet állt elő, hogy az elemzők csökkentették a várakozásaikat, amit így könnyen felül tudnak teljesíteni a vállalatok. Ez a tény azonban nem keltette fel a befektetők vásárlási kedvét a múlt héten. A fókuszban a spanyol államadósság fenntarthatatlan helyzete áll.

A hétfőn reggel negatív nyitást várnék, azonban a nap második felében akár fordulhat a hangulat a túladottság miatt.

OTP:
A január eleji mélypont és a februári tetőpont 61.8%-os fibojáig esett vissza a részvény nagy forgalommal. Elvileg innen akár bekövetkezhet egy pozitív forduló is, viszont a külső környezet nem ezt mutatja. Az emelkedő csatorna alja a 3180 forintos szinthez köthető, ami abszolút támasz. Pozitív fordulat esetén 3540 forintig,  esetleg 3700 forintig emelkedhet.

MTELEKOM:
Az osztalékfizetés előtti pozitív várakozás, egyelőre várat magára. Viszont a bátrabbak próbálkozhatnak ezen a szinten vételekkel. Támasz 540 forint, ha lejjebb akar jönni, akkor a következő szint az 530 forint. Ellenállás 567 forint.

MOL
17888 forintnál hagyta el a részvény a 200 napos MA-t. Technikailag nézve kezd túladottá válni. 17 ezer forint fontos támasz, viszont ha elesne, akkor a 16500 környékére "pottyanhat". Ellenállás a 200 napos MA.

RICHTER
A részvény állta a sarat a nagy esésben, a forgalom is átlag alatti volt. Talán az elemzői vételi ajánlások miatt.
Támaszként a 36200 forintot, illetve a 36540 forintot a 100 napos MA-t jelölném meg. Ellenállásnak pedig a 38 ezer forintot mondanám.

Konkrét chartok:

MOL:
MTELEKOM:


OTP:

RICHTER:

2012. április 13., péntek

- DAX30


6650 pont alatt jöhet le az index rést tölteni, majd duplaalj, vagy zászló le.
Esetleg rövid szakaszon megfigyelhető egy ford. fej-váll. Most kialakulhat a jobb váll, de itt is feltétel, hogy bolli alá ne jöjjön az ár.

2012. április 11., szerda

- DAX30

A felső magenta csatornát este meg az index.

2012. április 5., csütörtök

- DAX0405

A képen látható egy élénkzöld színű balra felfelé álló ék, amit az index szépen bejárt.
A 6688 pontos szintnek egy nagyon erős támaszként kell funkcionálnia, több okból kifolyólag is.
1:  márc.29-től, a 6850-es aljtól, húzunk egy fibot az ápr. 3-i tetőre és annak a 161,8%-os fiboja pontosan 6688ra mutat.

2: január 27-től húzott piros támaszvonal szintén egy erős támaszték. ( Ha ebből a vonalból indulok ki, akkor később lehet egy fej-váll alakzat. Most alakulhat ki a jobb váll, ami kb. 7ezer pontra mutat.)

3: Az élénkzöld balra felfelé álló ék alja.

4: 5ezer pontos aljtól a 7200-es tetőig mért fibo 23.6%-os fibo szintén támasz.

5: RSI duplaalj

Az emelkedés feltétele, hogy 6825 pont fölé húzzák az indexet.
Jövő héten kedden indul az amerikai vállalati gyorsjelentési szezon.

2012. április 1., vasárnap

Brókerszemmel 0401

1998 óta nem volt ilyen erős negyedév az amerikai piacokon, mint 2012-ben. Az S&P500-as index több mint 10%-kal tudott emelkedni. A német DAX30 ennél jóval nagyobb teljesítményt tudhat maga mögött, több, mint 15%-os emelkedésével.
A magyar részvénypiac a januári-februári erős kezdés után, a március a korrekció jegyében telt, de így is, a német indexhez hasonló emelkedést produkált. Nehéz most előre jóslásokba bocsátkozni a piac folytatását illetően. A napokban láthattuk, hogy hirtelen tud a nemzetközi hangulat fordulni negatív irányba. Ami esetleg adhat egy löketet a részvényeknek az a hamarosan induló amerikai vállalati gyorsjelentési szezon.
A DAX német index esetében, ha 6850 pont alá kerül, akkor letörés várható, viszont ha 6900 felett tud tartósan maradni, abban az esetben jó eséllyel ismét 7000 felett láthatjuk az indexet, ami megtámogatná a magyar piacot is.


Korrektebb negyedéves záróárakat vártam volna el a magyar részvényektől, a MOL és az OTP nem teljesítette az elképzelésem.


MOL így a napokban akar meglátogathatja a 18000 forintos értéket is egy negatív napon. Ellenállása a 18500 forint lett.
MTELEKOM: továbbra is kitart az 570 forintos támasz, de az 580 forint erős ellenállás előtte van.
OTP: A spanyolországi tüntetések és a görögországi választások elbizonytalanították a befektetőket az elmúlt napokban, azonban amíg 3700 felett tud tartózkodni a részvény, addig nincs probléma. Emelkedéshez szükséges feltétel, hogy a német index átlépje a 6960 pontot. 
RICHTER: Február eleje óta mintha egy sávozást folytatna a részvény. 36500 forint az alj, 39800 a tető. Ha sikerülne 38000 forint fölött zárnia, akkor jó eséllyel láthatjuk ismét a 39000 forint közelében.