Magyar tőzsde

2011. december 29., csütörtök

2011. december 21., szerda

- DAX1221

Indikátorok alapján az emelkedést korrigálnia kell az indexnek. Duplaaljból célár teljesült. Negatív csatornából szépen kitört felfelé, viszont most egy rövid korrekciónak kéne bekövetkeznie. Duplaalj nyakvonala lenne az ideális visszateszt 5770 pont környékén.

2011. december 15., csütörtök

2011. december 11., vasárnap

- Brókerszemmel1211

A következő napokban az lesz a meghatározó kérdés, hogy az S&P500-as index a 200 napos MA-val (1265 pont) meg tud birkózni , illetve a DAX30-as index a 6100 pontot képes lesz maga mögé tudni.
Európai tagországok csúcstalálkozóján a befektetők által várt kötványvásárlási program kiterjesztése, a kötvényhozam emelkedésének limitálása nem hangzott el.
Nagy-Britannia és Magyarország ( utóbbi azért, mert a parlamentnek jóvá kell hagynia az intézkedéseket. Hétfőn 3 napos Országgyűlés lesz.) nem fogadta el az Uniós megállapodást, akár- e miatt adhatták pénteken a kedvező nemzetközi hangulatban az OTP-t.
Amit fontos megjegyeznem, hogy a csütörtöki ECB kamatcsökkentés után némi erősödéssel tudtak csak reagálni a piacok. Ellenben a novemberi kamatvágáskor 6%-ot emelkedett a DAX index.
A befektetők átfogóbb intézkedést várnak a döntéshozóktól, amire még várnunk kell.
Ezért úgy gondolom, hogy a továbbiakban marad a piacokon a volitilitás. Tetők közelében short ajánlott, nagy beadások után lehet próbálkozni vételekkel.


A MOL támasza továbbra is a 17500, majd a 17150 forint. Ha a támaszok törnek, akkor a csatorna alja lesz a következő fontos támasz 16300 forintnál. Ellenállásként a 18200 forintot, majd a 18500 forintot emelném ki.

Mtelekom: Az elmúlt napok nagy emelkedése után, kellett egy kis pihenő, ezt láthattuk a napokban. 500 forint alatti zárás esetén lehet elbizonytalanodás a részvényben. Ellenállás 520 forint, majd az 530 forint.

OTP: Pénteken a kedvező nemzetközi hangulatban nem preferálták a részvényt. Amíg 3ezer forint felett zár, addig nem gondolkodhatunk azon, hogy majd 2800-nál veszek. Ellenállás 3150 forint.

Richter: Nem bír megbirkózni a 34500 forinttal. Ennek a szintnek az áttörésével egy nagyobb tér alakulhat ki. Támasz33400 forint.

2011. december 4., vasárnap

- Brókerszemmel1205

A múlt héten amerikában és az európai piacokon a bank részvények szárnyalni tudtak  arra a hírre, hogy Kína csökkentette a bankok tartalékrátáját és a fejlett országok jegybankjai likviditásnövelő intézkedést hajtottak végre.
Ami további pozitív felhajtóerőként jelentkezhet a tőkepiacokon, az a december 9-én megrendezésre kerülő EU-s csúcs, amennyiben további  intézkedéseket tesznek a piacok megnyugtatására.
Az S&P500-nak 200 napos MA-ja 1265-nél van. Pénteken megközelítette, elérni nem tudta. A nap végére pozitív  teljesítménye elfogyott. Korábban egy 3szögből tört le, most ennek az alsó szárát tesztelte vissza. Elvileg innen jöhet egy lefordulás, ha nem kap további támogatást.
A DAX30-as index esetében a 6180 pont ellenállás, ha sikerülne fölé kerülnie akkor a következő megálló 6250, majd a 6360 pont lehet. Abszolút ellenállás 6460 pont. Támasz 5950 pont. Véleményem szerint a hét elején közelíthetjük a támaszt.
A magyar tőzsde erőn felül teljesített annak ellenére, hogy bóvliba sorolt minket a Moody's.
Az OTP-t most inkább egy kicsit lefelé várnám, mert a 3300 feletti tartományt kétszer is megérintette, így kialakítva egy duplacsúcsot. Ellenállás 3350 forint. Támasz 3200, majd 3080 forint. Heti charton egy duplaalj van alakulóban. Hosszabb távon pozitív elmozdulás lehet.
A MOL lefordult pár napja a 18700 forintos csatorna tetőről, azóta gyengélkedik. Támasz továbbra is a 17500, majd a 17150 forint. Ha a támaszok törnek, akkor a csatorna alja lesz a következő fontos támasz 16300 forintnál.
MTELEKOM: Meglepő teljesítményt nyújtott a múlt héten a részvény. Köszönhető volt a jó nemzetközi hangulatnak és a nem drasztikus kamatemelésnek. Meglátásom szerint most egy kis korrekciónak kéne bekövetkeznie. Az 530 forint ellenállás, támasz 515, majd az 500 forint.
Richter : Pozitív fordulót várnék a papírtól, főleg ha 34500 forint felett tud zárni. Érdemes oda figyelni rá. Lefelé a 38,2%-os fibo támasztja. Ebből lehet egy zászlósodás felfelé. 34 ezer forint támasz. Ellenállás az előbb említett szint, majd 35150 forint.
Az FHB szeretném még a figyelmükbe ajánlani, mivel az eladói oldal kezd elfogyni, így akár az 500 forintos szint előtérbe kerülhet. Támasz 450 forint.