Magyar tőzsde

2013. április 28., vasárnap

- Brókerszem 04 29



A BUX index múlt heti  teljesítménye alulteljesítő volt a szektortársaihoz képest. Azt lehet tapasztalni, hogy a kis befektetők egymásnak passzolgatják a részvényeket, a piac mozgató nagy befektetők pedig   távol tartják magukat a hazai részvényektől.

Mai napon fontosabb makroadat várható, illetve számos  amerikai vállalat teszi közzé a gyorsjelentését. Ezért érdemes figyelni a napközben megjelenő híreket, mert piac befolyásoló lehet.

A hazai vállalatok közül az OTP mutatja a legkedvezőbb technikai képet. Igaz, hogy nagyobb elmozdulást nem történt, de egyre közelebb kerül a 4600 forintos kitörési értékhez. érdemes odafigyelni  a részvényre. Támasz továbbra is a 4450 forint körüli szint.

 A MOL nagyon gyenge teljesítményt produkál és egyre közelebb kerülünk a Dana Gas birtokában lévő MOL részvények eladási moratóriumának végéhez. Emiatt elég bizonytalan helyzetben van az olajipari vállalat. A 15650 forintos szint támasz, annak letörésével az esés tovább folytatódhat.
Ellenkező esetben egy duplaaljból fordulhat, aminek a nyakvonala 16500 forintnál található.

Az Mtelekom esetében azok a befektetők, akik azért vásároltak korábban, hogy egy osztalékralliból profitáljanak, már az eladói oldalt erősítik. Idén május 6-án forog utoljára osztalékszelvénnyel a részvény, addig már csak pár kereskedési nap van. Ezért aki nem tart igényt az osztalékra az inkább a kiszállót keresse. Talán a 420 forintos értéket még el tudja érni. Támasz 405 forint.

A Richter esetében  33 ezer forintos szint támasz jelenleg. A 33800 forintos érték fölé kéne kapaszkodnia ahhoz, hogy bizakodni lehessen a további emelkedésben

2013. április 21., vasárnap

- Brókerszem 04.22



A pénteki kedvező amerikai zárás után, ma reggel jó teljesítményt nyújtanak az ázsiai piacok. Ezért az gondolom, hogy  a hazai tőzsde is a pozitív tartományban fog tudni kezdeni.
Fontosabb makroadat és jelentősebb amerikai vállalati gyorsjelentés ma nem lesz.
A BÉT-ről el lehet mondani, hogy masszívan állta a külföldi piacok esését, gyengélkedését.
Kiemelkedő volt a MOL teljesítménye, az OTP stagnálni tudott, az Mtelekom a közelgő osztalékfizetés előtt rendkívül kedvezőtlen oldalát mutatja, a Richtert viszont nem tudta megtámogatni a gyengülő pályára kerülő forint . Röviden így lehetne jellemezni a hazai vállalatok teljesítményét.
Egy kicsit bővebben:
A MOL lefelé trenddel, aminek a felső határa 16650 forintnál található. Amennyiben ebből sikerülne kitörnie, akkor a következő meghatározó ellenállási szint  a 17100 forint. Támasz 16200 forintnál található.
Mtelekom:
Ahhoz, hogy ismét emelkedést láthassunk a részvénytől, legalább 418 forintos zárást kell produkálnia, ellenkező esetben maradhat a gyengélkedés. A 410 forint támasz. Jelenleg semleges kissé negatív a papír megítélése számomra. Ma talán jöhet egy kis pozitív forduló.
OTP:
Egy úgynevezett fordított fej-váll formáció figyelhető meg a chartján, amiből arra lehet következtetni, hogy felfelé kéne elindulnia a részvénynek. A forgalomnak emelkednie, az árfolyamnak 4600 forint felett kellene lennie ahhoz, hogy később ebből a formációból ki tudjon törni. Támasz 4450 forint.
Richter:
Talán egy duplaalj fog kialakulni, de egy szűkülés jól látható a grafikonján. A 34500 forint feletti értéknél lehet érdekes a részvény, addig marad a semmittevés. Támasz a 33000 forint.

2013. április 14., vasárnap

- Dax30 0415 , S&P500 Elliott?


Komment nélkül, a kép magáért beszél. ( fenti )



Ezen a képen a az emlkedő csatorna törését kell figyelni, ami 1555 pontnál található.

- Brókerszem 04 15



Pénteken negatív hangulat alakult ki az európai, majd az amerikai piacokon is. Az öregkontinens Ciprus felől érkező kedvezőtlen hírek miatt, az óceán túlról pedig a rossz kiskereskedelmi adat váltotta ki. Hatalmas esést szenvedtek el és szenvednek el a nemesfém árak is.
Ma reggelre az ázsiai piacok gyűjtő indexe az MSCI Asia Pacific index, majd 1 %-os mínuszt mutat. Az európai határidők negatív kezdést vetítenek előre.
Mai napon fontos makroadat nem várható, azonban tovább folytatódik az amerikai gyorsjelentési szezon, ezek közül kiemelném a Citigroup-ot.
A múlt heti elemzésemben részletesebben kifejtettem a véleményem a német Dax indexről és amerikai S&P500-as indexről. A véleményem nem változott. Továbbra is azt gondolom, hogy csökkenésnek kell bekövetkezni. A német index már elkezdte, az amerikai index esetében a rövidtávú kép még nem mutat változást. Egy  Elliott ciklikusság figyelhető meg a hosszútávú charton. Idővel a 3 lefelé hullámnak kéne bekövetkeznie.

Mtelekom: 

A technikai kép ennél a részvénynél a legkedvezőbb. A közgyűlés pénteken elfogadta az 50 forintos osztalékot. Ha a külföldi piacokon feszültség alakul ki, akkor véleményem szerint ezt a részvényt nem fogja annyira érinteni. A fordított fej-váll továbbra is jelen van, amiből azt feltételezzük, hogy folytatódhat az emelkedés.

MOL:

Nem egyértelmű a technikai kép. Amíg 16 ezer forint felett van és 17 ezer forint alatt, addig semleges a kép.

OTP:

A részvénytől elvárható lenne az utóbbi idők szárnyalása után egy kisebb visszarendeződés, ami         akár 4400 forint környékére is visszahozhatja az árfolyamot. A 4600 forint feletti többszöri zárás esetén, tovább folytatódhat az emelkedés.

Richter:

Erről a részvényről sem tudok érdemben pozitívumot említeni, marad a kivárás.
A technikai kép alapján inkább felfelé várnám, ha sikerülne végre elindulnia a fordított fej-vállból. Egyelőre semleges a papír megítélése.

2013. április 7., vasárnap

- Brókerszem0408

http://www.quaestor.hu/hu/penzugyek/tozsde/elemzesek/archivum/18312

Korábbi elemzésemben említettem az amerikai S&P500-as index esetében egy Elliott ciklikusságot, aminek a 3. emelkedő hulláma kezd kimerülni. Amennyiben a következő napokban, hetekben nem látjuk az indexet új csúcson, akkor gyorsan lefordulás következhet be a mostani tetőszintről.
Hétfőn kezdődik ismét az amerikai vállalati gyorsjelentési szezon, szokás szerint az Alcoa alumínium óriás teszi közzé elsőként a jelentését. Ez adhat egyfajta fűtőerőt a részvénypiacoknak a további emelkedéshez, amennyiben kedvező eredmények születnek és a befektetők is hasonlóképpen gondolják.
Pénteki napon elindult egy profitrealizálás, aminek az egyik fő oka, hogy Észak-Koreában erősebb földrengés volt, illetve jelenleg erős harci készenlét van Észak és Dél-Korea között.
A másik ok, hogy kedvezőtlenül alakul az amerikai foglalkoztatási adat.

Ezen okoknál fogva a  német DAX30-as index letörte a 7800 pontos támasz szintet, majd gyors szánkózásba kezdett. Így a technikai kép rendkívül kedvezőtlen, mert lefelé kilépett egy úgynevezett felfelé álló ékből. Erősebb támasza 7600 pont környékén található, amennyiben erről nem tud megfordulni, akkor intenzívebb esés is kialakulhat.

A két fontosabb index említése után térjünk át a hazai piacra.
Az OTP bankrészvény jól állta a gyűrődés ebben a kedvezőtlen nemzetközi hangulatban, ráadásul pluszban tudott zárni. Köszönhető a forint szárnyalásának, illetve az MNB által bejelentett hitelprogramnak. Hétfőn a jegybank 8 vezető pénzintézettel fog egyeztetni arról, hogy a KKV-nak milyen futamidőre lenne célszerű adni  hitelt és hogyan fogják tudni ellenőrizni azt, hogy a vállalkozások valóban a meghatározott célra fordítsák a bankoktól felvett forrást. Ettől a programtól a jegybank a beruházások növekedését és a foglalkoztatás bővülését várja.
Technikai kép kedvező, főleg ha a  4400 forintos érték  felett tudna zárni. Ebben az esetben  könnyen elérhetővé válik a 4500 forintos ellenállás. Támasz 4250-4270 forint között.

Mtelekom: Elkezdődött az osztalékralli. Erősebb ellenállásokat tört át az elmúlt időszakban. További emelkedésre számítok. A technikai kép is ezt erősíti. Ellenállás 440 forintnál. Támasz 418 forintos kitörési szint.

MOL: Nagyon gyenge a részvény jelenlegi teljesítménye. Ha később emelkedést szeretnék tőle látni, akkor szükséges a 16 ezer forintos támasznak megtámasztania. Ellenállás 16650 forint.
A tartós gyengülést okozhatja a Dana Gas további MOL részvények értékesítése, illetve az Oroszok 2020-ig 50 milliárd dolláros beruházás keretén belül 100 új olajfinomítot akarnak megépíteni, aminek segítségével gázolajjal árasztaná el az európai piacokat.
Az orosz piac felfejlődése, terjeszkedése európában nem fog kedvezni, az amúgy is gyenge lábakon álló downstream üzletágnak.

Richter: Amilyen jól tudott teljesítenie az elmúlt napokban a hét utolsó napján a fele emelkedést vissza is adták a befektetők. Pletykák terjedtek el arról, hogy májusi felülvizsgálat során visszakerülhet a részvény az MSCI indexbe, ami persze jelentős felértékelődési potenciált jelentene.

2013. április 5., péntek

- DAX 30


A kép egyelőre magáért beszél. 50 napos MA tört, felfelé álló ékből kiesett, ráadásul rövidbe nézve egy fordított fülecsésze alakult ki, aminek a célára 7500 környékén lenne.