Magyar tőzsde

2013. július 7., vasárnap

- Brókerszem0708



Péntekre az európai piacok elfáradtak, míg az amerikai indexek emelkedni tudtak. Az utóbbi esetében talán  a Függetlenségi napja miatti zárást próbálták ledolgozni, illetve a kedvező munkaerőpiaci adat is segíthette az indexek emelkedését.
Mai napon az amerikai piac zárást követően kezdődik a 2. negyedéves amerikai vállalati gyorsjelentési szezon. Elsőként, szokás szerint az Alcoa alumínium óriás teszi közzé a negyedéves számait.
A mai napon kevés makroeseményt láthatunk, ezért inkább a befektetői hangulat fogja meghatározni a kereskedést.
Az ázsiai piacok délnek vették az irányt, ami az európai piacokra is átragadhat. Technikailag a német indexnek a képe sem bíztató, inkább lefelé mutat. Ezért mai napon csökkenést várok a hazai tőzsdétől.
Mtelekom: Folytatódhat a vesszőfutása a részvénynek. Támaszt jelenthet a 300 forintos pszichológiai szint. Ellenállás a 320 forint.
MOL:  A részvény esetében egy sávozást láthatunk 16100 és 17 ezer forint között. A sávból való kitörésre kell később odafigyelni.
OTP: A múlthét második felében erőteljes emelkedést produkált, majd pénteken zárásra kicsit visszaadták. Kitörési visszatesztet várnék a  4680-4700 forintnál.
Richter: Részvény split híre támaszt adhat a vállalat részvényeinek. Ezért inkább pozitív  elmozdulást várnék a papírtól a későbbiekben. Támasz 34800 forint környéke. Ellenállás 35500, majd 36 ezer forintnál.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése