Magyar tőzsde

2012. november 18., vasárnap

- Brókerszem nov 19

http://www.quaestor.hu/hu/penzugyek/tozsde/elemzesek/archivum/17687


A több napja eső amerikai részvényárakban pénteken egy kis fordulat állt be. Talán köszönhető volt ez annak, hogy az amerikai elnök Barack Obama a Fehér Házban tárgyalt a republikánusokkal a fiskális függőségről.

Köztudott, hogy január 1-től életbe lép egy fűnyíró elvszerű kiigazítás a költségvetésben, illetve adó emelés formájában és ezt elkerülendően kell cselekedniük a két meghatározó pártnak.
Jelenleg a fő csapásirány a katonai kiadások megnyírbálása, a Bush korszak idején bevezetett adókedvezmények törlése, a gazdagok megadóztatása.
Jelenleg az ázsiai piacok pozitív kezdést vetítenek előre az európai piacok számára, viszont ez nem mondható el a magyar tőzsde esetében.
A pénteki napon a magyar kormányunk nem tétlenkedett, ugyanis egy 90 milliárdos, rövid időn belül egy 3. megszorító intézkedést vezetett be. Ennek a lényege, hogy a bankadó 2014-ben nem fog kifutni, hanem a következő években is terheli a bankszektort, illetve az energia szektort is megadóztatják.
Ezért a mai napon a magyar piactól nem várnék fellendülést, pláne abban az esetben,ha a nemzetközi tőzsdék a több napos esés után talpra tudnának állni. Ez is jelenleg képlékeny, ismét sok a bizonytalansági tényező, de egy rövid pozitív elmozdulás kialakulhat.

Mtelekom:

Talán ez az a részvény, ami ellenállhat a csökkenésnek, mivel ezt már korábban adták.
A 406 forint támasz, ellenállása pedig a 420 forint. A következő napokban ebben a sávban mozoghat.

MOL:  

Nem elég, hogy a piacon az a pletyka terjed, hogy ez a részvény is kikerülhet az MSCI indexből, még a kormány energiaszektor megadóztatása is sújtja.
Ráadásul megtört a korábbi támasz 18ezer forintnál, ezért további esést várok a részvénytől.
A 17600 forint körüli értéket érdemes figyelni, mert ott helyezkedik el a 200 napos MA, amennyiben az elesik, akkor a 17200 forint lehet a következő támasz. Nem akarok riogatni, de ha Richter MSCI indexből való kikerüléséből indulok ki és a pletyka nem csak az lesz, hanem valósággá válik, akkor a MOL 17 ezer forint alá is be fog nézni. Emiatt a részvénytől egyelőre távol tartanám magam.

OTP:
A bankadót végleges adóelemként rögzítik a költségvetésben, ez nem fog kedvezni az OTP-nek, ezért ebben a részvényben is csökkenést várok. A 4200 forint ellenállás, a 4040 körüli érték támasz.

Richter:
Messze van még a november 30-a, amikor is az MSCI indexből kikerül a részvény. Ezért további eladó nyomás alakulhat ki, az amúgy is nyomott részvényárban. Azért érdemes figyelni a 36500 forintos szintet, ahonnan pénteken pattant a részvény. A vállalat erős lábakon áll, csak a piaci likviditása gyenge, valószínű, hogy ezért is került ki az MSCI indexből.

A magyar tőzsdére bevezetett vállalatokat  érintő negatív hatások miatt, ajánlok a befektetőink szíves figyelmébe a XETRA kereskedési platformunkat, ahol  a nagy kapitalizációjú német részvények érhetők el. ( BMW, DAIMLER, VOLKSWAGEN,BASF, ALLIANZ, DEUTSCHE BANK stb. )

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése