Magyar tőzsde

2012. május 6., vasárnap

- Brókerszem 0507

http://www.quaestor.hu/hu/penzugyek/tozsde/elemzesek/archivum/16733
Pénteken több bizonytalanságot okozó esemény is borzolta a kedélyeket, amelyek közül a franciaországi és a görögországi elnökválasztásokat emelném ki.
Előbbi esetében Nicolas Sarkozy konzervatív párt elnöke alulmaradt a szocialista érzelmű Francois Hollande-val szemben. Ez azért hátrányos, mivel az eddig alkalmazott gazdasági reformoktól eltérő aspektus hívatott folytatni Francois Hollande és az EU pénzügyi vezetői által elfogadott fiskális paktumot is szeretné újratárgyalni.
Utóbbinál a két görög nagy párt, nem kapott annyi szavazatot, hogy tovább tudja folytatni a kormányzást. Így koalíciót kell alkotnia kisebb pártokkal, akik ellentétes érzelmet táplálnak az EU felé. ( Mint tudjuk, hogy Görögország 2 éve 250 milliárd eurós mentőcsomagot kapott. Ennek fejében az EU folyamatos pénzügyi megszorításokat követel, ami a lakosságban negatív érzelmeket váltott ki. Fontos még megemlíteni, hogy a mentőcsomag következő hitelrészletét, júliusban tudják lehívni, így addig az országnak azon a gazdasági politikán kell haladnia, amit az unió előírt nekik.
 Ami járható út lenne még , ha az EU felhagyna a szigorú költségvetést megcélzó politikájával és inkább a növekedét helyezné előtérbe. )

Véleményem szerint ezek az információk negatív szcenáriót valószínűsítenek, hiszen a piac, ahogy pénteken is láthattuk a bizonytalanságot nem viseli. Az ázsiai piacok erős mínusszal reagált a választásokra. Az európai futuresek is a negatív elmozdulást mutatják, na meg az EUR/USD is megrogyant.

 A német DAX indexek esetében egy fej-váll alakzat rajzolódott ki 6500 pont körüli nyakvonallal. Valószínűsítem, hogy reggel ez az érték letörik, így egy komolyabb eladói nyomás is kialakulhat a részvénypiacokon.
Abban az esetben lehet pozitív változás, ha az index 6500 pont felett tud maradni.

MOL: A hét utolsó kereskedési napján az olaj árfolyamában drasztikus változás állt be, ezért is volt gyenge a részvény teljesítménye.
Korábban a 16900 forint körüli szint jelentett támaszt, ennek törésével nagyobb tér nyílik lefelé. Az olaj árfolyamában beálló további negatív korrekció okozhatja ezt. Támasz ebben az esetben 16500 forint, lejjebb  a 16200-300 forint. Emelkedés esetén ellenállásként a 17669 forintot jelölném meg, ahol is a  200 napos MA található.

MTELEKOM: Péntek óta osztalékszelvény nélkül forog. A részvénynek 480 forintnál van egy erősebb támasza. 4. mobilszolgáltató ( az állam ) erős versenytárs lesz, így véleményem szerint többen el fognak fordulni a papírtól. Nem preferált kategória.
( még annyit hozzáfűznék a várható telefonadóhoz, hogy maximalizálni akarják az adó mértékét a magányszemélyeknél és a vállalkozásoknál )

OTP: Pénteken a kedvezőtlen nemzetközi hangulat ellenére szépen teljesített a papír. 3700 forintot támaszként jelölném meg. Csökkenés esetén a 3634 forint a 21 napos MA , majd a  21 MA törésével 3573 forintig eshet ahol egy  korábban keletkezett rés található. Ellenállás a 3790 forint 50 napos MA.
Ma inkább a csökkenésére fogadnék.

RICHTER:  Egyelőre sávozásnak tűnik nekem a részvény mozgása.  Sáv alján vétel, sáv tetőn eladás. (36450-37600 forint,  50 MA 37590 forint)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése