Magyar tőzsde

2014. május 11., vasárnap

- Brókerszem 05.12

Vasárnap kelet-Ukrajnában Donyeckben és Luhanszk megyékben magas részvétel mellett zajlott a népzvazás, amelynek célja az Ukrajnától való elszakadás volt.
Érdemes továbbra is kiemelt figyelemmel kísérni az innen érkező híreket, mert jelentősen befolyásolhatja a tőzsdék hangulatát.

A mai napon fontosabb makroadat nem lesz, így hangulatalapú kereskedésre kell felkészülni.

Az ázsiai piacokon vegyes elmozdulásokat láthatunk. Kiemelkedő teljesítményt nyújtott a kínai tőzsde, mert a kínai elnök Xi Jinping azt mondta, hogy a kormánya mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy a gazdaságuk javuljon.
Az európai határidős indexek kismértékű pozitív elmozdulást mutatnak, ezért a hazai piacon nem számítok jelentős elmozdulásra nyitáskor.
Az európai indexek közül, érdemes a német DAX 30-as index mozgást figyelni. Jelenleg egy sávmozgást lehet látni 9420-9625 pont között.
Ha elromlik a hangulat, akkor ismét dél felé veszi az index az irányt a sáv aljára. Ellenkező esetben 9625 pont felett kitörést láthatunk, aminek célára 9800 pont környékére mutatna. Kitörés estén a hazai piacon is folytatódhat az emelkedés.

Mtelekom:

Miután a várt 330 forintos célár teljesült, korrekcióba kezdett a részvény. Csökkenésben a 315-320 forint közötti szinten érdemes újra vételi pozícióba lépni.

MOL:

Ismét a 13300 forintos sávtetőt közelíti a részvény. Technikailag kedvező képet mutat, de az utóbbi időben hektikus mozgások alakultak ki a tőzsdéken, ezért óvatosan kezeném a 13300 forintos szint áttörését. Amennyiben sikerül az áttörés a 30 hetes MA 13750-nél erős ellenállás lesz.

OTP:

Jelentős erősödésbe kezdett a részvény, miután Mario Draghi EKB elnöke jelezte, hogy ha szükséges júniusban tovább folytatódik a monetáris lazítás. Technikailag egészséges képet mutat a részvény chart. Ellenállási érték 4480-4500 forint. Támasz 4300 forint.

Richter:

Pénteken ellenállás előtt zárt a részvény. Jelentős hangulatjanulásra lenne szükség ahhoz, hogy újra 4000 forintos ellenállás fölé tudjon emelkedni. Támasz 3880 forint.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése