Magyar tőzsde

2013. május 26., vasárnap

- Brókerszem 05 27



A mai napon bank szünnap lesz Angliában és Amerikában is, ezért nem várok jelentős mozgásokat. Jelenleg egészséges képet mutat a hazai tőzsde olyannyira, hogy a külföldi piacokon elindult korrekcióval nem mozogtunk együtt, sőt még emelkedni is tudtunk. Ez annak tudható be, hogy javultak a gazdasági mutatók ( infla, GDP ), illetve eddig alulteljesítők voltunk.
A hét fontos kérdése, hogy szerdán kikerülünk-e a túlzott-deficiteljárás alól, ami ha bekövetkezik, további befektetői bizalmat jelenthet.

Az OTP-nél érdemes figyelni az akvizíciókkal kapcsolatos fejleményeket, illetve a forint további erősödését. A technikai kép továbbra is kedvező. Az 5250 forintnál nyitva lévő rés betöltésére számítanék.  A támasz 4950 forintnál húzodik.
Osztalékvágás a hét második felében pénteken várható, aminek a mértéke 121,70 forint.

A MOL pénteken nem tudott 16500 forint felett zárni és az emelkedési kísérleteket is folyamatosan visszaadták. Támaszát 16500 forint elhagyásával, 16200 forintnál húznám meg. Ha utóbbi kialakulna akkor  egy fordított fej-váll alakzat képződhet,  amiből később felfelé kéne elmozdulnia. Kedden szelvény nélkül fogunk tudni vele kereskedni. Az osztalék mértéke 461 forint.


Mtelekom:  Napokban nem kedvezett az a hír, hogy az Európai Bíróság jövő év tavaszára csúsztatta döntését a telekom adóval kapcsolatban. Később a részvény magára talált és sikerült ismét 360 fölé emelkednie. Meghatározó ellenállási szint a 365-366 forint, amit ha sikerülne maga mögött hagynia, akkor 375 forintig emelkedhet. Támasz 355 forintnál.

Richter: Szép kitörést láthattunk ez elmúlt napokban a részvénytől.  A 35300 forint már támaszként funkciónál. Következő meghatározó ellenállási szint a 36500 forint. Elsőre ide várom.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése