Magyar tőzsde

2013. március 17., vasárnap

- Brókerszem 03.18


Pénteken az amerikai tőzsdén a nagy papírok közül az Apple, a Bank of America és a Wells Fargo teljesítménye volt kiemelkedő, míg  a német DAX komponensek közül a Münchener Rück, a HeidelbergCement és a K+S szerepelt jól. Az S&P 500 és a DAX30 index is kitűnő formában volt ezidáig, így akár a következő időszakban egy mindenkori maximum szint is elérhetővé válhat.  Az előbbinél technikailag is alátámasztható ez az elképzelés, mivel egy úgynevezett Elliott ciklus látható a grafikonján, aminek a célára az 1600 pont környékére mutat. Viszont látva  az ázsiai piacok mai teljesítményét és az amerikai határidős indexeket,  az előbb említett elképzelésem, 1500 pont alatt szerte foszlik.

A kedvező technikai kép azonban, nem mondható el a hazai tőzsdéről, mert a kormány gazdaságpolitikai elképzelése nem komfortos az EU által elvártnak. Ezért büntetik a hazai fizetőeszközünket és hazai nagyvállalatok részvényeit. Lehet azt is mondani, hogy kezd menekülni a tőke a részvény piacunkról, viszont érdekes módon ez nem mondható el az állampapír piacról. A keddi 3 hónapos és a csütörtöki 1éves DKJ aukción majd 3-szoros túljegyzés mutatkozott. A befektetők további kamatvágásra számítanak.

Hétfőn néhány makroadatra lehet számítani. Szombaton  Ciprus 10MRD eurós pénzügyi mentőcsomagot kapott az EU-tól, negyedik európai országként. Hétfőn Ciprus a mentőcsomagról fog szavazni, érdemes lesz figyelni a fejleményeket,mivel a lakosságra nézve drasztikus intézkedést hoz a mentőcsomag. Ez a kiigazító intézkedés aggasztó, mivel az EU más övezeti országoknál is alkalmazhatja később ezt a szankciót.

 Az ázsiai piacok, ahogy az előbb utaltam rá, jelentős mínuszban zártak.  Az európai határidős indexek szintén mínuszos kezdést vetítenek előre, ezért a BÉT-en is hasonló nyitásra számítanék, amely hangulat egész nap fennmaradhat.

 
MOL:

Csütörtökön még egy felminősítést is kapott a Raiffeisentől ( 19600forintról - 20500 forintra emelte a célárát, vételi javaslattal ), de ez sem segítette meg a részvényt.  A nap második felében bontakozott ki egy nagyobb eladói nyomás, majd a záráskor magas forgalom is párosult az eséshez.
Amennyiben ma folytatódik az eladói nyomás, akkor gyorsan elérhetővé válhat a 16300, majd a 16000 forintos érték . Ellenállás a 17 ezer forint.

Mtelekom:

Nap végén lekötésre került, így a fordított fej-váll alakzat lehetősége kezd szertefoszlani. Amennyiben a következő napokban ismét 400 forint felett zár, akkor még van remény az emelkedés folytatódásához. Ellenkező esetben rés töltés lesz. ( 391-393 forint )

OTP:

Csütörtökön még pluszban tudott zárni, de a ciprusi helyzet nem fog kedvezni a hazai bankpapírnak. Bár 2006 óta bevezetésre került a kamatadó, de illetéket ez idáig nem kellett a betéteseknek fizetni. Remélhetőleg a kormányunknak nem lesz jó példa  a  ciprusi megszorító intézkedés. ( Tegnap olvastam egy blogot, amiben a cikk írója arra tért ki, hogy az EU lenyúlja a ciprusi betétesek pénzét. Ez a kormányunknak akár  egy fizetetlen kampányüzenete is lehetne, hogy ők nem nyúlnak a betétesek pénzéhez.) Mind két aspektus kétélű fegyver.

Még az 50 napos MA felett van, ami akár lehet pozitív is, de technikailag nem fest jó képet a részvény. Még arra leszek kíváncsi, hogy a kormány, milyen módon fogja a devizahiteleket kiváltani. Bevonja ismét a bankokat, ahogy tette ezt korábban a végtörlesztésnél?                                                Úgy gondolom, hogy amíg 4600 forint felett tud maradni, addig nincs nagy baj, de alatta zárás esetén, jöhet a további esés. Erre számítok.

Richter:

Beszűkülésből lefelé tört ki, illetve 2. napja zárt 34 ezer forint alatt, ezért azt gondolom, hogy további csökkenés fog bekövetkezni. Támasz 33500 forint, ellenállás 34 ezer forint.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése