Magyar tőzsde

2012. szeptember 2., vasárnap

- Brókerszem0903

http://www.quaestor.hu/hu/penzugyek/tozsde/elemzesek/archivum/17322

A pénteki kedvező hangulatot több tény is segítette, egyik, hogy Spanyolországban bankreformot jelentettek be, másik, hogy a Jakson Hole-i jegybankárok találkozóján Ben Bernake pozitív intézkedéseket ígért, de konkrétum nem történt. Mai napon az amerikai piacok zárva lesznek, ezért továbbra is marad a lagymatag kereskedés .

A magyar részvényekről elmondható, hogy technikailag viszonylag kedvező képet festenek.
A MOL-ban kialakult duplaalj formációból, arra lehet következtetni, hogy inkább felfelé mozdulhat el, illetve az is megfigyelhető, hogy 16 ezer forint környékén bejönnek a vásárlók a részvénybe. Ezért inkább a kritikus 16500-16650 forint fölé várnám, a 17 ezer forintos szint visszatesztelésére.

Mtelekom: Továbbra is a 415 forint jelent támaszt, jelenleg a 440 forint körüli szint pedig ellenállást. Nem rossz a technikai kép, ezért az utóbbi elérésére gondolok.

OTP: A nemzetközi porondon erősen teljesítettek a bankrészvények, de a mi esetünkben ez nem történt meg. 3600 forint fölé kéne kapaszkodni, hogy tetszetős képet mutasson. Támasz zóna a 3500-3550 forint közötti szakasz.

Richter: a részvénynél a 37600-38000 ezer forintos érték a meghatározó, ez alatt további csökkenésre lehet számítani. Mai napon a jelenlegi szint megtartását és emelkedését várom.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése