Magyar tőzsde

2013. január 27., vasárnap

- Brókerszem 13.01.28

http://www.quaestor.hu/hu/penzugyek/tozsde/elemzesek/archivum/17979


A hazai részvény piac nem bírta pénteken lekövetni a kedvező nemzetközi hangulatot. Az EUR/HUF árfolyama 298 forint fölé emelkedett, majd zárás előtt egy kissé visszakorrigált. A magyar kormány jelezte, hogy az IMF soron következő hitelrészletét idő előtt tudta teljesíteni, illetve Rogán Antal a Fidesz országgyűlési  frakciójának vezetője is próbálta nyugtatni verbális intervencióval a kedélyeket.
A piac mozgató szereplők úgy tűnik kivárnak az MNB elnök személyének kmegnevezéséig és az azt követő monetáris politika meghatározásáig. Emiatt nem számítok jelentős pozitív mozgásra a részvény piacon. Az amerikai és a német tőzsde index pár százalékkal van alacsonyabb értéken, mint a mindenkori tetőszint ( ATH ), viszont a hazai index messze lemaradva ettől.

Az Mtelekom több heti emelkedés után pihenőt tart. Jelenleg a 400 forint, majd a 405 forintos szint állíthatja útját. Támasz 390 forintnál.
A MOL részvényben sem látható  kiemelkedő mozgás, inkább egy konszolidáció zajlik a korábbi erős emelkedés óta.  A 18500 forint támasz,  18700 ellenállás.
OTP:  Talán megvolt az erős emelkedés utáni visszateszt csütörtökön. A következő napok meghatározóak  lesznek. Amennyiben sikerül az árfolyamnak a 4600 forintos szint fölé emelkednie, akkor  bejöhetnek ismét a vásárlók, viszont a 4720 forintos szint erős ellenállás lesz. Támasz 4500 forintnál.
Richter: Továbbra is kedvező a technikai  kép. Kirajzolódni látszik egy fordított fej-váll alakzat, aminek a nyakvonala a 38000 forintos értékkel esik egybe. A forint gyengülése is kedvez a részvénynek. A 37700-37800 forint körüli szint erős ellenállás, feljebb az előbb említett érték. Támasz 36500 forintnál.  

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése